Tomor Gábor: Az utódok nevelői

Nincsenek pótolhatatlan emberek!  -- Hányszor hallottuk évtizedeken át ezt a szentenciát... Pedig hát, nem olyan egyszerű a téma, ha kicsit is belegondolunk...

Egy-egy szakterületen könnyen kialakul valakiről vagy többekről, hogy "mindentudók", illetve kollégáik fölé magasodnak.

Újságunk nemrég A szervezés határai című írásban példálódzott a sokoldalúan hasznosítható szakemberről. K. úr ennek nyomán hívta fel a figyelmet más szempontra is, amiről a cikk nem szólt. Gondoljunk ugyanis arra, mi történik, ha pótolhatatlan emberünk a munkából kiesik!

Milyen keservesen elvégezhetővé válik egy feladat, ha például nincs bent a rutinos kolléga, aki aprólékosan ismeri a gyárat, az üzemek helyszínrajzát, aki mindig helytállt, ha kellett, mert a helyén volt! Nem is csoda, ha nincs mellette olyasvalaki, aki teljes értékűen helyettesíti, amikor beteg, hiszen ilyen okból ritkán hiányzott, s ekkor is, ha komolyabb esetben telefonon megkeresték, megüzente: a kollégák hová menjenek, mit zárjanak el, mit tegyenek, hogy a hibát kijavítsák.

Persze, ha elfogynak a mindentudó öregebb szakik, lesznek, akik a nyomukba lépnek. No de ők - mondja K. úr - vért kell izzadjanak, amíg mindent jól megismernek. Veszteséges ez időben, pénzben, drága mulatság a vállalatnak.

Úgy véljük, fontos észrevételt rögzítettünk jegyzetünkben. Reméljük, nem csupán azt a tanulságot vonja le bárki: ha valaki ritkán beteg, lám, annak is megvannak a hátrányai...