Azon
tűnődöm jó ideje, mi is a szeretet? Honnan ered, miből táplálkozik, egyáltalán
mi ő? Fogalom? Tulajdonképpen egy érzésre gondolok, és ebben az esetben
fogalom. Láthatatlan, tapinthatatlan, ismeretlen, bár nem tettem érte semmit,
bennem jött létre. Ám, amint azonnal meg szeretnék ölelni valakit, aki
történetesen kiváltotta bennem, már érzelem. Méghozzá pozitív, amelynek mérete
a legmagasabb fokozattól -, a rajongástól indulva, az egyszerű odafigyelésig
érzékelhető. Ez a mindenképpen boldogító érzés -, mely történetesen az enyém,
bennem született, független mindentől, és mindenkitől. Azaz mégsem, mert a
tudatom máris tiltakozik, hogy őt kihagytam a megszületésből. Tehát a
tudatomnak, ennek a szintén láthatatlan, érinthetetlen valamimnek, az elmémnek
is van benne része, netalán megtudok általa valamit magamtól, magamról, másról,
és máris bennem az érzés. Mint az újszülöttben, aki ugyan mit sem sejt a
világról, mégis az első fájdalmas sírással azonnal odafordul, tapad ahhoz az
asszonyhoz, aki az övé, aki a biztonságot jelenti számára. Nem a bábához, aki
először érinti meg, sem az orvoshoz, aki alkalmasint nő, ő valami különös
ösztöntől hajtva már érzi, ki az, akinek karjában megszűnik minden, ami itt
kinn hideg, fájó, és elviselhetetlen, mert nála van, azaz ő maga a szeretet.
Nem
történt semmi más az életemben, amely a fenti gondolatokat hívatott volt
elindítani bennem, csupán annyi, hogy világra jött egy új lélek, akit az én
unokám most ölelt először a karjába. Én pedig itt a „porban” cirógatom,
ölelgetem ezt az új érzést, melyet a tudatom közölt velem. Sőt odaillesztem a
többi szeretnivalóm közé, lévén több unokám, dédunokám, akiket ez az újabb nem
rövidíthet meg, mert a szív, amely hihetően az érzelem központja, (vagy nem,)
olyan képlékeny, úgy nyúlik, tágul, hogy mindenkit beölel, magába fogad, legyen
az, gyermek, család, haza...
Most
viszont mégis erről a 3 kg. - os kis valakiről beszélek, akiről csak tudom,
hogy létezik, hogy egészséges, szépséges, és máris alszik. Még nem láttam, el
sem tudom képzelni, milyen, de már az enyém. Mármint a szeretet, amelyet máris
érzek iránta. Ez az én érzésem, kizárólag az enyém, és ez olyan különleges
élmény, hogy máris felszaladt a vérnyomásom, és a cukrom.
Ülök
ebben a kopott fotelban, amely lassan már az otthonom, és nem teszek semmi
mást, mint mosolygok. Elégedett vagyok, és boldog. Most úgy érzem, hogy ma az
élet szép, és örömteli. Kilencven évem
minden szeretetével fordulok a szép nevű Borka Sára felé, és kívánom neki az
összes boldogságot, amit a sors embernek kioszthat.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése