Megszorult
a teremben a meleg levegő. (A légkondicionáló korábban felmondta a
szolgálatot.) Az Európai Unió Multikulturális Konferenciájára érkezett előadók
verejtékező arccal, pattanásig feszült idegekkel hallgatták a se vége, se hossza
köszöntőket, majd az unalomig ismert előadásokat. Ugyanazok az elcsépelt
szólamok, amik tíz, húsz éve szálldostak az „örök konferenciajárók” ősz szakálla
mögül. Csak a fiatalokat feszítette a kínzó szóláskényszer, hogy szétüvöltsék a
huszonegyedik század valódi problémáit, amiről hallani sem akart az EU
nagytiszteletű szociológus társadalma. A permanens gyanakvás légköre mételyezte
a konferenciát, a Ruhr-vidéki törökök a párizsi arabokra fújtak, a pomerániai
kasmír népesség a dorchesteri hindukat figyelte gyanakvással, kik maguk is a
dublini pastukat tartották szemmel, a nápolyi bantuk az oslói tuszikat, míg a mindenütt
jelenlévő kínai populáció képviselői ferde szemmel vizslatták az összes többi
résztvevőt. A vendéglátók érezhető tehertételként kezelték a Brüszszelből rájuk
osztott összejövetelt, s a tagállamokból összesereglett résztvevőit.
A
szünetet jelző gépi hang hozta el a klausztrofóbiás tünetekkel küszködők számára
a megváltást a sok szócséplés után. A saját levében főtt társaság – feledve
tudományos tekintélyét, jómodorát, letaposva az előtte álló sarkát, sőt, könyökkel
odább taszítva azt – kiverekedte magát az ajtón. Megteltek a Vértes-boglári
Konferenciapalota fehér műmárvánnyal borított folyosói a szédülten kóválygó,
vagy a hűsítőket iszogató férfiak és nők csoportjaival. Utóbbiak közé tartozott
az a két úriember, akik a folyosó távolabbi beugrójába húzódva kor-
tyolgatták
a bódító levet, s folytattak éles polémiát a globalizmus, a multikulturák
megoldatlan ügyeiről.
Erdei
Vilmosnak hívták a fiatalabbikat. Magas, erős testalkatú férfi volt.
Markáns
vonásai, rövid kefe frizurás haja inkább emlékeztette valamelyik kereskedelmi
tévés szappanopera sztárjára a kívülállót, mint egy ügybuzgó kutatóra. Győrből
érkezett, eltelve a fejlett nyugat-dunántúli régió polgárainak nagyképűségével.
Cserfalvi
Igornak hívták a beszélgető társát: alacsony, arányos felépítésű, őszbe
csavarodó hajú férfi. Tekintete azé a kutatóé volt, aki képes feláldozni az élet
pórias hívságait a Szent Társadalomtudományok szolgálatáért cserében. Távoli,
Erdei számára ismeretlen helységből érkezett. Viseltes öltözéke arról árulkodott,
hogy a közszférában dolgozik.
Vitájuk
a kulturális antropológusok megfigyelési lehetőségei körül kavargott. Ezen a ponton
megakadt a társalgás. Minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy Cserfalvinak
fejébe szállt az ital, s mint egy elakadt videó szalag, egyre csak azt
hajtogatta:
–
Ne haragudjon, de ön téved! Megtéveszti a globalista sokszínűség, a mindenhol
fellelhető kulturális minták. Ugyanakkor a fősodortól elzárt közösségekben,
eltérő környezeti és történeti hatások miatt, kialakulnak azok a szokásminták,
amelyek az adott feltételekhez alkalmazkodva a kultúrák közötti különbségek
kibontakozásához vezetnek. Bécs és München multikulturális fénykörében, a
jómódú nyugati megyékben nem lehet érzékelni a különböző társadalmi csoportok,
rasszok együttéléséből kialakult egydiséget! A városom ott fekszik Európa
határán, a kultúra peremvidékén.
Ahogy
ön is jól tudja: a kultúra pediglen nem más, mint az az összetett egész, ami
magába foglalja a tudást, hiedelmet, művészetet, erkölcsöt, törvényt,
hagyományt, és minden más olyan képességét és szokását az embernek, amiket a
társadalom tagjaként sajátított el.
Mielőtt
Erdei válaszolhatott volna, felbúgott az ismerős hang, s a tanácskozás
résztvevői rendezetlen sorokban áramoltak a nagyterem éhes ajtószája felé.
Erdei
Vilmos nem találkozott többet a férfival; sem az ülések elnyújtott órái –
napjai – alatt, sem később, amikor a vasútállomás forgatagában bámészkodott.
De
Cserfalvi szavai ott fortyogtak agyának túlfűtött kazánjában. Elhatározta: nem
Európa metropoliszainak színes multikulturális világáról írja a közelgő disszertációját,
hanem az egykori Monarchia – most pedig az EU határán épült poros városka
populációjáról.
21 Ha a saját szemével kíván meggyőződni az állításom
igazáról, jöjjön el terepmunkára Szájberhalomra, szívesen látom...
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése