Éjszaka értem haza.
Gázok bűzét fújta felém
a szél.
Te ott álltál és
rám vártál.
Könny csillant
szemeden.
Jóságod vak volt,
szereteted méreg.
Megdermedt a szobám,
amikor ott ültél,
könnyeid jéglakatra zárták
nemlétező szívem.
Átgázoltam fejeden
a beláthatatlan felé –
Ordítottál a kétségbeeséstől,
a tehetetlenségtől,
a magánytól –
Aztán már csak álltál
a szárnyaszegett
csendben,
mint egy
hervadó,
szomorú,
Szűz Mária-kép -
Soha nem értetted,
hogy máshol járok,
és aranyló fénysugárban
látlak meg
örökkön újra,
hol Ég és Föld egybefolyt.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése