Leforrázott szívemben
sajogva lóg,csüngő fényben,
a téged kiáltó ózon hiány
s hűs leveit keresi a sóhajtó nyár.
Mily hőség emészti lelkem
s benne hamuvá halt szobád,
mily égető idő,mely gyolcsért kiállt
s veszni hagyja,ó- igézeted hajnalát.
Gyolcsával takargatja sebeit
a hűsítő hópikékkel hömpölygő vágy,
szétrianó tüzeket álmodik tovább
s új bőrrel cserzi,friss illatú tavaszban,tüzes fészkű aranyát.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése