Radmila Marković: Nem értem

Testetlen véletlen sorozat a valóság terhe,
mert tudatos az ok az okozattal, akik
kézen fogva bírák elé vezetnek,
lehajtom fejem, ám részvétre nem lelek,
pedig itt is születhet a jóból a rossz,
tanulság nem csak nekem adatik meg,
vakon követni nem akarom, nem lehet
hamis bírák törvényét, parancsszavát, és
azután sűrűsödik bennem a félelem
a szeretettel, mert elmentél véremnek vére,
rendesen búcsút sem vettél tőlem,
mert gyermeked rám testáltad, aki
bennem nem talált meg téged, tudod
mi ketten más világból jöttünk e földre,
csak a szeretet és az élet kötött bennünket
össze, már régen messze mentél tőlem,
és mégis a párhuzamban fogtad a kezem,
mert kellettem, mert értékelted bennem
a lágy, simulékony létemet, de
szememre hánytad nem egyszer
keménységem, konoksággal a hallgatásom,
nem érthetted miért van ez így,
ahogy én sem értem, miért halad a lányod,
aki az unokám, még távolabbi úton,
és rajtatok kívül, akiket neveltem,
mint a kis fecskéket, finom falatokkal
feltöltöttem testüket, lelküket,
ma csókjaik elillannak a levegőben,
pár perc nálam nekik órákra tölti be a teret,
mert nem érek rá,
mert tanulni kell,
mert sietek, tudod, korán sötétedik,
mert önállónak neveltél, úgy élek.
Akkor tudtam miért, ma nem érzem
törekvésem gyümölcsének ízét,
csak azt tudnám, miért vagyok tehetetlen,
mint a part, amit alámosott a lassú víz,
egymás után lepereg a virág tövestől,
gyökerestől, repedésből rög potyog,
így inogni kezd a nincsen part,
már ketyeg a láthatatlan falióra.
Van úgy, hogy mosollyal vásárolják
meg a jóindulatom, bár ez nem lehet igaz,
tudvalevő előbb volt a jóindulat.
Nekem meg kellene értenem
eltávolodó és közeledő lépteiket,
gondolatuk fonalát, de nem jut el agyamig
ki bukdácsol közülünk a legtöbbet,
egyet tudok: én nem indítottam elég fénnyel
az útjukra bizonytalan lépteiket, mert
a megvetett kőszikla
helyet cserélt a gyenge nővel, aki
szívével gondolkodott, az értelem sziklába kövült,
az ébredés későn érkezett, de akkor is
fogtátok kezem. Oly bonyolult lett a
múltból hozzám vágott követelménysorozat,
ezért követem nehezen az összekuszált fonalat.
Nem értem miért kellek, amikor ma már
csak állok a peronon, rendületlenül integetek
más-más állomáson a gyorsan induló vonatok után.