Kapolyi György: Kérges ölelés

Cézárnak hívták, jelentéktelen emberke volt. Hosszú, ősz szakálla, az egyetlen, ami miatt emlékezni lehetett rá.

Magányosan élt, felesége régen elhagyta, két gyereke nem törődött vele.

Eleinte nagyon rosszul viselte magányát, aztán beleszokott.

Nem voltak magát illetően illúziói, az élettől is annyit várt, hogy éljen. Ez, a sikeres élet titka,  mondta kanáriának, aki az egyetlen élőlény, akit szeretett, és aki el tudta viselni jelentéktelen, unalmas jelenlétét. Olyasmit kell kívánni a sorstól, amit meg is ad. Én, ki vagyok békülve vele, miután nincsenek elvárásaim, ő is velem. Így aztán jól megférünk egymással.

Nagyra értékelte életfilozófiáját, ha ismerőssel találkozott, mindig el is sütötte. Valószínű ez volt az ok, ami miatt „Bölcs bukfenc”- becenevét kapta, persze a háta mögött szólították így.

Soha életében nem vitte semmire, de ez, egy cseppet sem zavarta.

Semmire vinni, ugyanakkora munka, mint valamire vinni, akinek meg sikerült, belerokkant.

Egész élete ráment az örökös harcra, folyton félreugrani az őt eltaposni akaró lábak elől, a minden esti izgalmak, mit hoz a holnap, és így tovább.

Aztán a belerokkant sikereském ugyan úgy megöregszik, mint a magamfajta, rengeteg utálója kárörvend leharcolt látványán, „Nézzétek, úgy megy, mint egy döglődő hernyó „- éppen ideje, hogy eltűnjön a francba ez az ócska kripli, aki idáig is jóval többet élt, mint szabad lett volna.

A kulturálatlanabbak csak annyit mondtak megjelenésekor, mikor döglik már meg ez a patkány.

Hát ilyenek az emberek.

Ezzel szemben, ha én megyek el, csak olyasmit tudnak mondani, „ Na, a kis ürge is elment – szegény, jó ember volt, nem bántott az soha senkit.

Hát kanári legyek, ha nem én csinálom jól.

Aztán sem a pénzét, sem a sikereit nem viheti magával, ő is egy gatyában fog toporogni az Úr előtt, mint én, és be lesz tojva, hova kerül.

Hogy szerinte ő, tett egyet, s mást az emberiség javára, szánalmas önvigasz, és az, hogy nem az özvegye fizeti a temetés költségeit, mert x Minisztérium saját halottjának tekinti, nem változtat a tényen semmit. Az Úr ítélőszéke előtt, ez nem számít.

A hülyeséget, magasabb fórumokon nem díjazzák.

Én többet tettem a fajtámért, mint ő, én hagytam őket békibe. Van ezeknek a szerencsétleneknek éppen elég baja. Azzal, hogy az a némber lelopta az almát, az a fajankó meg hagyta, elkezdődött a vesszőfutás, ami sosem ér véget.

Gondolom, emiatt mondják- bűnben születtünk, és elváratik, utolsó percemig kérjek bocsánatot. Hát, ha nagyon akarják…Olyan leszek mint egy papagáj, aki szajkózik, azt sem tudja mit. Tehetem, de legalább tudnom kéne miért, mert ha csak úgy, gépiesen exkuzálok, előbb – utóbb belegárgyulok, ami nem válik javára senkinek.

Az okosak is eltűnnek, meg a semmilyenek is.

Ha csak egyetlen irány van, és egyetlen cél, és azt ölbe tett kézzel is eléri az ember, akkor mi a probléma?

Cézárnak hívták, jelentéktelen emberke volt.

Hosszú – ősz szakállat viselt, az egyetlen, ami miatt emlékezni lehetett rá.  

Kép: Kapolyi György alkotása