Farda József: Csillaghullás

Ez a nap is úgy indult, mint a többi: az apa reggel elbúcsúzott a családtól és munkába indult. Mielőtt kitette a lábát az ajtón a felesége a lelkére kötötte, hogy időben és épségben érjen haza hozzájuk. A férfi megölelte asszonyát, visszaintett az etetőszékben ülő, a reggeli nyomát még a pofiján viselő csöppségnek és ruganyos léptekkel nekiindult. Feltülekedett a reggeli nyomorgatóba és együtt döcögött a többi ismeretlen arccal. Ránézett az órájára. Úgy érezte, hogy még rengeteg ideje van, ezért a szokásosnál egy megállóval hamarabb leszállt. Soha nem tett még így, nem tudta megmagyarázni magának miért szánta magát rá erre a lépésre. Sokat nem gondolkozott ezen, jó érzéssel nekiindult, élvezve a bágyadt napsugár langyos melegét.

A meteor hosszú utat tett meg amikorra ideért a Föld közelébe. Érezte, hogy a küldetését hamarosan befejezi és ez izgalommal töltötte el. Pontosan megterveztek mindent az alkotók: az anyagát, a nagyságát, a sebességét és a röppályáját. Már csak néhány pillanat és eléri az első légköri réteget. Ahogy haladt előre egyre jobban felizzott, teste fogyatkozott. Mellette rohanó társai sorra enyésztek el, de ő rendületlenül haladt tovább.

A férfi már nem járt messze a munkahelyéhez. Kicsit lelassította a lépteit, eszébe jutott, hogy mennyire nem szeret itt dolgozni, különösen az arrogáns és pökhendi főnöke és a talpnyaló. rosszindulatú munkatársai miatt. De minden nap nyelt egy nagyot és tovább csinálta. A családot nem tehette ki a létbizonytalanságnak meg aztán nem is volt meg benne a bátorság, hogy tovább lépjen. A sarkon befordulva megpillantotta gyötrelmei helyszínét, egy kicsit összeszorult a gyomra. Ekkor soha nem hallott félelmetes dübörgő hangot hallott, majd egy fénycsóva jelent meg az égen és tőle nem messze csapódott be valami a földbe. Mindez a másodperc tört része alatt zajlott le, reagálni sem volt ideje rá. Azonnal elvesztette az eszméletét. A baleset helyszínén gyorsan összeverődött a kíváncsiskodó tömeg. A mozdulatlan áldozatot látva egyik női munkatársa felismerte és elszörnyülködve, vészmadárként elrohant, vinni a borzalmas hírt a történésekről. Közben megérkeztek a hatóságok és a mentők. A rendőrök bekerítették a területet és hátrébb tessékelték a tömeget. Az orvos küzdött az áldozat életéért. Végtelennek tűnő idő után sikerült az újraélesztés, és a mentő szirénázva elrobogott. További esemény híján a tömeg lassan feloszlott, az élet tovább ment a maga útján, csak a bekerített gödör maradt meg, emlékeztetőül. 

A férfi a korházban ébredt, ijedten körülnézett, próbálta összerakni az apró mozaikkockákat. A betegágya mellett meglátta a kisírt szemű, aggódó feleségét, aki mikor végre kinyitotta szemét, megkönnyebbülve mondta:

- Végre, már azt hittük, hogy elveszítünk!

- Mi történt? –kérdezte a férfi.

- Állítólag egy meteor csapódott be melletted. Azt mondták, egy a több millióhoz az esély, hogy ilyen előforduljon, és ugyanennyi az is, hogy valaki ezt túlélje. Úgy látszik a védőangyalod vigyázott rád.

A férfi ezek után gyorsan felépült és ujjá születésével együtt teljesen megváltozott. Ma már olyan helyen dolgozik, amit szeret, derűs és kiegyensúlyozott.

Az illetékesek lezárták az ügyet. Ugyan nem találtak rá tárgyi bizonyítékot, de megmaradtak a meteor változatnál.

A kis első osztályos gyakran meglátogatta a helyszínt. Nem messze lakott, így ha tehette elzarándokolt a kedvenc helyére: a bekerített gödörhöz. Nem tudta mi vonzotta ide, de szeretett itt lenni. Ahogy a Nap lefelé haladt az útján, mielőtt elveszítette az erejét még nyújtózott egy nagyot. A kisfiú ekkor megpillantott valami csillogót, lehajolt és felvette. Nagyon különös fényű kavics volt. Nézegette, majd boldogan a zsebébe süllyesztette a zsákmányát. A kis meteor egy pillanatra felizzott boldog volt, hogy beteljesítette a küldetését, végre odakerült ahova szánták. Elválaszthatatlan barátok lettek, az apró, égből idehulló végigkísérte és segítette a felcseperedőt egész elkövetkezendő életében.