Kapolyi Noémi: A csodatétel

-A piaci sátrak egyre sokasodtak, ahogy mind több kereskedő, kézműves és mutatványos fizette meg a helypénzt, kezdte elbeszélését a rongyos napszámos a hordó tetejéről a köréje gyülekezőknek.

-Akkoriban rengetegen érkeztek egy ilyen nagy, éves vásárra és persze én is ott serénykedtem, ahogy tudtam.

Az egyik sátorban egy jósnő dolgozott, de akadt valamelyik mélyén  egy csodadoktor is, olyanokon is tudott segíteni, akikről már rég lemondtak, egészen nagy sor kígyózott a sátránál.

Na, most én akkoriban vak voltam, így születtem, már akkor sem láttam meg a napvilágot, amikor a világra jöttem. Tulajdonképpen az volt számomra a természetes, csak ültem valahol és adtak, sok a jó ember és a rossz lelkiismeretű is, ezért mindig akadt valami.

Egy nap ez a csodatévő doktor megüzente, hogy akkor, csak azon az egy napon segít minden szegény emberen, aki nála jelentkezik.

Akadt is egy jóravaló járókelő, aki szólt nekem és aztán odakísért engem.

A doktor érdes hangú ember volt, amikor beléptem hozzá, le kellett ülnöm a szőnyegére és ő rejtelmes szövegeket olvasott a fejem felett, miközben egyre-másra megérintette finom ujjakkal a szemhéjaimat.

Aztán egyszerre csak rám ripakodott.

Nyisd ki a szemeidet! Hallod?

Én erre kinyitottam, és rögtön kiabálni kezdtem, mert láttam, igen, láttam én, csak azt nem tudtam, hogy mit? Hiszen egész életemben vak voltam addig.

Ha megérintettem valamit, akkor már tudtam, mi lehet az, de sokáig csak a szemeimmel nem voltam képes látni.

Ekkor aztán, mint aki jól végezte a dolgát, egyszerűen kizavart a sátrából és kérte be a következő szerencsétlent.

-És téged meggyógyított?!-kiáltott fel egy távolabb álló-, de hiszen ez csodálatos!

-Igen, csoda, csoda- helyeseltek a többiek a kis hallgatóságból.

Ekkor egy újabb hang kérdezett.

-De hiszen akkor neked megváltozott az egész életed!-lelkendezett.

-Meg, bizony, nagyon megváltozott!-kiáltott a hordón állva a napszámos fiatalember- addig koldulnom kellett, egész napon át csak ültem valahol, amíg friss volt a levegő addig általában a napon üldögéltem, de ahogy forróbb lett, mindig akadt valaki, aki átvezetett egy árnyas oldalra. A pénz csak úgy az ölembe hullott, aztán ha megéheztem, a hússütő elé bárki odavezetett, aztán meg szépen busásan kiszolgáltak, hogy legyen nekik tőlem szerencséjük, egészen potom pénzekért ehettem.

-De azóta?!- kiáltott kíváncsian egy hang- mi lett azután, hogy láttál, azt meséld!-követelte.

-Azután, hogy láttam? Jaj, hát az óta rettenetes életem lett, egész nap dolgoznom kell, semmit sem adnak ingyen, érdekli is a munkaadóm, hogy a forró napon egyelem a zöldségeket vagy hordom a trágyát, aztán ha egész nap keményen dolgoztam, akkor is csak a töredékét kapom meg annak, amit koldus koromban megkerestem, ej, azok a régi szép idők! kiáltotta el magát, aztán leugrott a hordóról és elvegyült a tömegben.