Nyúlanyó idegesen járkált az aprónép között. Most is türelmes volt a kicsikkel, szívesen játszott velük, de a gondolatai máshol jártak. Nyúlpapa, aki ismerte párja minden rezdülését, észrevette a jelet, és egy alkalmas pillanatban megkérdezte a nejét:
- Drágám, mi a baj?
- Csak annyi, hogy mindjárt itt a karácsony és nem tudom, hogy mit kapnak a porontyok ajándékba. – jött a válasz.
- Egyet se félj, majd én intézem, már kitaláltam valamit.
Azzal Nyúlpapa szedelőzködni kezdett, felvette hátizsákját és nekiindult. A minap ugyanis felfedezett, egy csodálatos, télire kint hagyott káposztafejet, a mezőőr kertjében. A terv kockázatot rejtett magában, mert a mezőőrnek villámló botja és egy négylábú segítője is akadt.
Amikor odaért, óvatosan körbe kémlelt. Sehol senki. Összeszedte a bátorságát, betüremkedett a kerítés alatt, és máris ott állt a kiszemelt mellett. Innen, testközelből, sokkal nagyobb volt, mint gondolta. Többször körbejárta, közben vakargatta a fejét. Amíg a probléma megoldásán gondolkodott, megfeledkezett a legendás óvatosságáról. Egyszer csak, maga mögött szuszogást hallott. Gyorsan megperdült, a földbe gyökerezett a lába a látványtól: egy böhöm nagy, nyálcsorgató, tömpe orrú kutya állt ott, vérben forgó szemekkel.
- Miben mesterkedsz, te nyúl? – kérdezte a hústorony.
- Én csak… én csak –hebegte Nyúlapó.
Az birtokvédő, egészen közel lépett, érezte a forró leheletét, várta, hogy a félelmetes álkapcsok ketté roppantsák a gyenge gerincét…
Lassan nyílt a nyúlház ajtaja, Nyúlapó lépett be rajta, halkan megkérdezte a nejét:
- A gyerekek, már alszanak?
- Igen, most fészkelte be magát Izgága is az alomba. Sikerrel jártál?
- Gyere ki, megmutatom.
- Azta, mekkora káposzta, ezt be sem tudjuk vinni a házba akkora, majd idekinn átkötöm egy szalaggal. – lelkendezett Nyúlanyó.
De, hogy tudtad ezt hazacipelni?
- Az igazság az, hogy volt egy kis segítségem. Mindjárt szólók neki, csak elbújt a bokorba, mert nem akart megijeszteni.
Bikfic, előjöhetsz! A megszólított kikocogott rejtekhelyéről.
- Kezit csókolom, Bikfic vagyok, a mezőőr házőrzője. A kedves férje betért hozzánk vásárolni. Láttam, hogy nem boldogul a hazaszállírással, ezért segítettem neki. Tudja nem rég születtek nekem is kölykeim, én is tudom, milyen nagy gond az ajándékozás. Na, futok is haza. Boldog karácsonyt! – azzal elinalt.
Rókáéknál, karácsonyeste volt. A kölykök a tévét bámúltál, hatszázharmincnegyedszer nézték meg a „Reszkessetek betörők” összes részét. Ma is hiába szurkoltak a betörőknek, megint Kevin győzött. A gyereksereg, csalódottan ment lefeküdni. Aztán megvigasztalódtak, mert ebben az évben, mindegyikük plüssnyuszit kapott karácsonyra, alvótársnak. Amikor minden elcsendesedett, a szülők kiültek a ház előtti teraszra. Beleszimatoltak a friss levegőbe, nézték a kopasz fák ágai közt átkandikáló csillagokat.
- Hányadik alom ez az idei? – kérdezte a családfő.
- Bizony már a hetedik. – válaszolta büszkén az anya. Szerintem ők az eddigi legéletképesebb csimotáink.
- Igen…igen. – dünnyögött az orra alatt Róka Vendel. Gondoltál már arra, hogy felhagyunk a gyerekvállalással és kettecskén élnénk tovább?
- Soha! – jött a gyors válasz.
- Azt hiszem, én sem tudnám megszokni a csendet, kell, hogy gyermek zsivajjal teljen meg a ház. Ezért érdemes élni.
Na, gyere, nézzük meg, hogy nem rúgta e le a takaróját valamelyik rosszcsont…
A karácsonyi szünet után, az erdei iskolában, az állatkölykök dicsekednek, hogy ki mit kapott a szeretet ünnepére. Az Unikornis volt a leglelkesebb:
- Képzeljétek, egy csodálatos My Little Pony készletet kaptam. Van hozzá lovaskocsi, meg óriáskerék is, azon tudnak a pónik szórakozni.
A Kiwi madár, kicsit morcosan szólalt meg:
- Nálunk azt hitték, hogy viccesek, ha kiwi gyümölcsöt kapunk ajándékba. Ha…ha…
- Én egy gyönyörű hajkefét kaptam, aminek a hátsó fele tükör és nézegethetem magam benne. – csatlakozott a beszélgetésbe Sün Ágota.
A többiek is elmondták, hogy kit mivel leptek meg: Medve Béla egy díszdobozos Micimackó DVD-t, Hangya Ede Legolamdot, Vadkacsa Réci egy vadászidegesítő sípot, Béka Béci gólya riasztó sprayt, Lajhár Vendel, futópadot, Százlábú Gedeon, cipőtisztitó készletet, és Kígyó Lukrécia egy nyakba való boát kapott.
Már csak Majom Samu volt az egyetlen, aki nem nyilatkozott.
A többiek faggatni kezdték.
- Ne is kérdezzetek, úgy sem mondom el. – morgott Samu.
De végül addig macerálták, amíg ki nem bökte:
- Ha tudni akarjátok, egy divatos, piros, mű majompopót. Még azt akarták, hogy abba jöjjek iskolába, még mit nem…
Teknőc Mizse, a mocsári teknős, nem rég ünnepelte 186. születésnapját. Amióta öntudatra ébredt, azóta magányosan tengette az életét. Szabadidejében rengeteget olvasott, otthon volt a tudományokban, a művészetekben, de még az okkultizmusban is. Abból élt, hogy tanácsokkal látta el a hozzá betérőket.
Este a tv jelentette számára a kapcsolatot a külvilággal. Most, hogy közelgett a karácsony, mosolyogva nézte az állatokat, ahogy az áruházakban, megvadulva, tépik ki egymás kezéből az ajándékokat, mérgezett egérként tologatják az élelemmel dugig megrakott bevásárló kocsijukat.
Aztán megérkezett a szent este. Nem tudta megmagyarázni, de ilyenkor mindig elszorult a szíve. Ezért, ezen az estén, - az utóbbi harminc évben -, önvédelemből nem kapcsolta be a tv-t, korán lefeküdt. Igaz, hogy nem tudott elaludni, csak forgolódott az ágyában, számolta a percek múlását, szerette volna, ha már másnap lenne…
Jó kis meséket hoztál, József. Ha egy szálra akarnám felfűzni őket, azt írnám: milyen jó, ha családban élünk, ezt bizonyítják történeteid is. Ha értenék ezt mind az állatok és más élők, bizony nem fogadnák morcosan a jó szívvel adott ajándékokat, ha azok nem annyira kedvükre valók is. A mocsári teknőssel érzékelteted: a személyes közelség a szeretettel tud adni olyat, ami karácsonytájt erőteljesebben érezteti hiányát.:)
VálaszTörlés