Markovity Radmila: A jóslat-sorozat 2.

Sándor lehajtotta a fejét, köszönt illedelmesen és elment.

   Nem sok nap telt el Sándor látogatásától, amikor a már nagyobb cselédlányokat, és fiúkat hazarendelte az anyjuk, mert tudta, tüdőbeteg lányának órák sincsenek már hátra.

 Megérkezvén előbb a lányok, majd a fiúk is, közösen körülállták a betegágyat. Csend uralkodott, mindenki igyekezett erősnek látszani, de valami a vérkeringésükben nehéz terhet cipelt, és a mellkasukba raktározta. 

  Anyuka, törölgette a halálverejtéket lánya arcáról, és a már kiszáradt szeméből nem csorogtak könnyek, de a keze remegett.

  Ekkor megszólalt Etelka.

- Annya, adja ide a fejem alú a kispárnát.

Kérésének eleget téve, Etelka összeszedte összes erejét, csont, bőr volt a teste, arca nem ragyogott, ajka nem mosolygott, de úgy fogta kezében a párnát, mintha könyv lenne. Jobbról balra „hajtogatta”, mint amikor a könyvet lapozza az ember, egyszer csak megállt a keze, a párnát fekvő helyzetbe tette, kissé felemelve, majd halkan, majdnem suttogva közölte a családtagok közül ki melyik évben fog meghalni. 

Megdermedt a levegő a szobában, hiába sütött be az ablakon hét ágra a Nap. Egymásra néztek a testvérek. Nem akartak hinni a fülüknek. Anyuka csak nézett a lányára, és amikor felocsúdott, első kérdése az volt. 

- Apádnak mé attá ilyen keveset lányom ?

- Annya, így van m?gírva.

  Épp a következő kérdés lebegett már a levegőben, amikor Etelka egyet sóhajtott, és kilehelte lelkét. 

Még álltak ott szótlanul, majd a lányok, akikre azt jósolta a húguk, hogy sokáig élnek, elkezdtek sírni, és a magukba rogyott testvérekkel sírásuk betöltötte az egész házat. 

János, az apa, érezte, odahaza baj van, és a vasútról megindult hazafelé, mondván társainak, majd jövök, amikor jövök.

    A sirató asszonyok már ott sírtak, jajgattak és imádkoztak, mire hazaért. Átölelte feleségét, nem szólt egy szót sem, csak kipottyantak a könnyei, és végiggördültek cserzett arcán.

    Falusi temetése vagy lakodalma volt-e Etelkának?

    Felöltöztették menyasszonynak. A fiúja vitte a Szent Mihály lova után a keresztre erősített fehér menyasszonyi csokrot. Rengetegen kísérték utolsó útjára Etelkát. Ki együtt érzett a családdal, kit a kíváncsiság hajtott, de a legtöbben őszinte részvétet éreztek irántuk. Indulás előtt a frissen sütött buktával és pálinkával kínálták azokat, akik részvétet jöttek kívánni. A szobában nem fértek el még a közeli rokonok sem, mert abban az időben, mindenkinek legkevesebb hat, hét családja volt. Az udvarból indult a gyászmenet. 

A szertartás és temetés után, a vidékieknek halotti tort készítettek. Halkan beszélgettek vacsora közben, majd a távol lakók felültek a kocsira, és elindultak a tanyára.