A halottak nem álmodnak,
álmunkban velünk mégis találkoznak.
Szellemalakban élnek, nem beszélnek,
túlvilági életükről nem mesélnek,
hasztalan lenne kérdezni őket.
Szeanszokon médumnak megjelenők,
családtagoknak üzenők, létezők?
Halottak Napján a temetőkben
szellemük száll a levegőben.
Mi, látogatók, beszélünk hozzájuk,
virágot viszünk, mécsest gyújtunk,
üdvösségükért imát mondunk.
Hisszük, hogy halálunk után
az utolsó ítélet napján
találkozunk, így - búcsúzunk.
Halottaink bennünk élnek, mindazzal, ahogyan hatottak ránk, s amilyen viszonyban voltunk velük. Így mondható: mi később távozók az emlékükkel éltetjük őket. Akiket úgymond elengedtünk, őket sem fogjuk soha elfelejteni.
VálaszTörlésIgazad van, sőt én néha úgy érzem, hogy születésem előtt 10 nappal meghalt apám /agyhártya gyulladásban/ lelke belém költözött,mert tőle örököltem a művészetek és a tanári pálya iránti elhivatottságomat. Csak fotókról és anyám emlékeiből ismerem őt. Más életem lett volna, ha nem veszítem el...sokkal boldogabb és könnyebb.
VálaszTörlés