Amikor férjhez mentem, illetve férjhezmenetelem előtt repdestem a boldogságtól, hiszen nyolcan voltunk barátnők, évfolyamtársak az egyetemen, és én köttettem elsőnek be a fejemet, csak akkor még nem tudtam, egyben az agyamat is.
Nem sok kellett a ködfátyol szertefoszlásáig, még az esküvő napján megtudtam az igazság egy részét, de hol volt még a többi?!
Röviden: kleptománia, hazudozás, önzés, börtönbüntetés már mögötte volt.
Ekkor jöttem én a „magas” filozófiámmal.
Majd én megmutatom!
Megváltoztatom a férjem, akitől gyereket vártam, megszültem, és én akkor ismét a fellegekben jártam.
Nos, jött a „megváltoztatlak” korszak. Ellopott valamit azoktól, akiknél látogatóban voltunk, szépen visszavittem, természetesen ő nem akarta. Elnézést kértem. Igaz égtem, mint a rongy a szégyentől, de ez egy módszer, gondoltam én, bár ehhez a házaspárhoz többé nem voltunk hivatalosak.
Az ital is benne volt a pakliban. Gondoltam veszek, és odahaza tartok, majd nem megy a kocsmába. Itt is csütörtököt mondtam. Otthon is elfogyott az ital, meg a kocsmaajtó is érdekes, de mindig nyitva volt.
Na, megállj te csúfondáros! Fogtam magam, és elmentem abba az egyetlen kocsmába, ahol akkor éppen laktunk, és leültem egyedül egy üres asztalhoz. Persze, rögtön megláttak az ivogató cimborái is. Mi lett a vége? Küldtek nekem italt. Megkérdeztem: ki küldte, mire a válasz: a férje. Fogtam az italt, visszavittem az asztalukhoz, elébe tettem ezzel a szöveggel: ––-Még úgy sem ittál eleget, ez is jó lesz a többi után. Kenyeret meg el ne felejts hozni, mert nincs egy falat sem odahaza. Az eredmény: az árokparton is jót lehet aludni kenyér nélkül.
Álláshoz juttattam, mivel tanárra szükség volt, megzsaroltam ( ma már bánom és szégyellem) az igazgatómat: maradok, ha a férjem is kap állást. Kapott. De még milyen jót! Pénztáros lett. Azt hittem, talán most megjön az esze. Bizony megjött! Annyi pénzt sikkasztottak egy hölggyel, hogy a végén börtönbe kerültek.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Csődöt mondott az én módszerem minden téren. Kénytelen voltam belátni: Kutyából nem lesz szalonna.
Elváltunk nagy kínnal.
Visszajöttem Kishegyesre dolgozni. A lányom cseperedett. Az apai nagymamának megengedtem, hogy elvigye magához, és ott legyen két hétig is, hiszen:nagymama.
Mikor három évét betöltötte a kislányom, megkértem ex anyósomat, a börtönbe ne menjen a gyerekemmel. Korai lenne megtudnia, hol az apja. Az ígéret megvolt.
Hazahozta a kislányt, kicsit beszélgettünk, és a nagymama visszautazott Újvidékre.
Hogy volt a nagymamánál? – kérdeztem.
Utaztam ám vonattal is. Messzire. Mondta a Bakona ( így nevezte a nagymamáját. Jelentése becézett nagymama). Megyünk a kórházba, mert ott a tata, beteg (Beteg ám agyban, gondoltam, de nem mondtam). Képzeld anyu, még pizsama is volt rajta, olyan csíkos.
Tudom kislányom, a „betegek” csíkos pizsamát hordanak.
Nem szóltam semmit sem a volt anyósomnak, amikor legközelebb jött a kislányért.
;-(
VálaszTörlésEléggé szomorú történet ez, egy férjjel így, akin semmilyen segítő szándék, manőver nem fogott. A végén azt a hallgatást, azt meg tudtam érteni: ha cselesen járt is el a nagymama (vagy éppen ezért?), úgy hiszem, kevésbé tetszett volna helyénvalónak, ha a gyereket eltiltják az apjától... ;(
VálaszTörlésKedves Tibor!
VálaszTörlésKöszönöm az együttérző lelked. Szeretettel : Mila
Kedves Francis!
VálaszTörlésKedves Francis, soha sem tiltottam az apjától a lányomat, még akkor sem, amikor k.b. negyedikes elemista koráig azzal bombázott: Miért nem akarsz te a tatával élni. Tudtam, honnan fúj a szél. Azt feleltem: majd várjál még egy kicsit, és megmagyarázom. Nem kellett sokéáig vérnia, mer legközelebb, amikor hazajött azt mondta: Most már tudom miért nem akarsz a tatával élni. Hazajött részegen, kért a nagymamától pénzt, ő nem adott, és elkezdte verni a nagymamát, én védtem volna, de ellökött. Ekkor reagáltam tudta nélkül. Felkerestem és azt mondtam neki, ha még egyszer a gyerek előtt felemeli a kezét a nagymamára, és még őt is ellöki, feljelentem a rendőrségen, vagy agyonütöm, és úgy kergetem. Van ennek folytatása, de nem untatlak vele.
Azért vitte, hozta a nagymama amíg be nem töltötte a 15 évet.
Szeretettel: Mila