Kapolyi György: Máriusz a szöcske

Máriusz törpe volt. Gyereknek fel sem tűnt igazán, bár karjai és lábai valahogy nem úgy álltak, mint a többi gyereknek. Élénk volt, mozgékony és jó kedélyű. Ahogy egyre idősebb lett, úgy vált nyilvánvalóvá törpesége. Nem rázta meg a felismerés, csak úgy nem értette az egészet, ahogy van. Mint mondta, dühítő, hogy mindig beleverem az orromat mások seggébe. Lassan kolompot kell, hordjak a nyakamba, nehogy rám lépjenek - méltatlankodott félig tréfásan, de hangjából kiérződött a fájdalom. A „Szöcske” becenevet a többiektől kapta,  mert fura és nehézkes járása, eleve kizárt mindent, ami ugrással kapcsolatba hozható.

Eleinte nagyon bántotta a név, aztán megszokta. Jó természete révén, mindenki szerette. Szülei igyekeztek mindent elkövetni, hogy megkíméljék termete miatt állandóan fenyegető atrocitásoktól. Ez vagy sikerült, vagy nem. Máriusz elérte a kamaszkort, és az érkező szerelmet már szülei sem tudták kivédeni. Az első gúnyos visszautasítás földhöz vágta. Tudta ő, hogy törpe, de őszinte érzéseit ez a tudat nem volt képes elnyomni. A lányok vihorásztak rajta, ugratták, és kíméletlenül szórakoztak a lángoló érzelmei között hánykolódó kis emberrel. Máriusz bezárkózott, kívülállóként kezdte figyelni az embereket. Ösztönösen mag aköré építette saját világát, ahova nem engedett be senkit. Belátta, magyarázkodásnak, holmi ideológiáknak semmi foganatja, mert méretei akkor sem lesznek nagyobbak, és a problémát termete okozza. Megpróbált nem törődni vele, de hogy lehet egy magas társadalomban ezzel nem törődni? Egy púp esetében, mondhatjuk- lendületes, merész ívű hátgerince van az illetőnek, vagy erősebb lordózissal bír, blikkfangos vonalvezetésű a háta, mondhatunk bármit, fogalmazhatunk, ahogy akarunk, az attól még púpos marad. Hát így volt az ő törpeségével is. Képes volt a tényeket annyira tudomásul venni, hogy dühbe gurult mikor egyesek tapintatból kis embernek titulálták. Én, nem vagyok kis ember, én egy törpe vagyok-jegyezte meg ilyenkor éles, ellentmondást nem tűrő kappan hangján. Bölcsen átalakította gondolkodását. Én mindig a másokhoz hasonlítottam magam, holott nekem magamhoz kell hasonlítanom. Meg kell figyelnem, mik azok, amiket én tudok, és ők nem- mondta a „Szöcske.” Ha mindenki magas,  abban nincs ráció,  mert rengeteg van belőlük Csak az lehet érdekes, amiből kevés van. Ezért én lehetek az, velük ellentétben- szólt, fokozatosan visszanyerve lelki egyensúlyát. Egy csésze például nem nagy, legfeljebb számukra kicsi. Rossz lehet szegényeknek, egy életen át kicsi csészéből teázni. Számtalan apróságot megideologizált, kezdett természetes módon látni, és értékelni. Már ritkán jutott eszébe, hogy ő egy törpe, és akkor sem ejtette kétségbe, inkább mosolygott rajta. Arról van szó,  hogy ugyanabban és ugyanakkor élek, mint a többi,  csak más perspektívából látom ugyanazt. A helyes nézőmagasság, meg relatív- mondta, egy ló nézésekor én is csak egy lovat látok. Nincs mit misztifikálni. Az évek múlásával, szinte már élvezte is törpeségét. Mindig akadt valaki, aki felrakta a villamos lépcsőin, és le is emelte. Az üzletekben előreengedték, nézd milyen aranyos és ügyes ez a kis fickó- hallotta a háta mögött állók megjegyzéseit. Ellenségei nem voltak, senkinek nem jutott eszébe, egy törpével rivalizálni. Állam az államban érezte magát. Tulajdonképpen hálát adhatok a sorsnak, hogy így sikerültem-mondta, tőlem nem vár senki semmit. Mikor behívtak katonának, nagy derültséget okoztam megjelenésemmel, még azért sem szóltak, hogy elkéstem.  

Rám néztek, és kedvesen mondták- távozhatom. Sosem felejtem el a többi behívottak irigykedő pillantásait…

Szinte élvezem a nagybetűs életet. Minden élet lehet nagybetűs, tőled függ, mekkora betükre írod-dúdolta a „Szöcske”, derűs lélekkel mászva fel a gőzfürdő három lépcsőjén.

Kép: Kapolyi György alkotása