Nem sok víz folyt le a Tiszán, és eljött Janika halálának éve. Már decemberben jártak, és Janika makk egészségesen dolgozott egy tanyán. Karácsony napján hazaengedte a gazda. Mielőtt ment vissza, még fejet is mosott, mert ott a tisztálkodás nehezebben ment. Nem száradt meg a haja. Vera néni egyre hajtogatta.
- T? gyer?k, ott van apád subarája, t?dd a fejedre, mer m?gfázó.
- Hunnan fáznék m?g? Egísz szép idő van.
Janika mire kiért a tanyára, már fájt a feje.
Pár nap múlva agyhártyagyulladással hozta haza kocsival a gazda. Rajta sem lehetett segíteni.
A jóslat most is beteljesedett.
Alig tért magához egy kicsit Vera néni, temetés a temetést követte.
Péterke nyáron a Krivaja patakban fürdött a barátaival, lefeküdt a földre, elaludt. Amikor felébredt, alig tudott haza vánszorogni, Úgy vitte a feje, légszomja volt. Amint beért a házba, rögtön lefeküdt az ágyra.
Vera anyunak eszébe jutott. Ez az az év! Jaj! Neeeeee!
Jaj, n???! N??????! Sikoltott a lelke.
- Kisfiam, l?gyé erős! Rögtön jön az orvos, és kapsz orvosságot. Vigyázok rád, drága gyer?k?m. Imádkozott. Vette a rózsafűzért, és áhítattal mondta az imát, de nem segített sem orvosság, sem az anyai könyörgés.
Péterkének elégett a gyertyája. Mennie kellett.
Ismét átélni a fájdalom mellett a szokásos virrasztást, sirató asszonyokat, kalácssüttetést, pap, gyászmenet, halotti tor.
Vera néni, amikor a még élő gyerekeivel maradt, maga elé nézve kérdezte, vagy inkább felajánlotta.
- Uram, ugy? b?fejezted? Nem jól látta a lányom. Most má csak ?gy fiam maratt. N? v?dd el tülem! Vigyé ?ng?m hel?tte!
Béla szép, deli legénnyé cseperedett. Nem csak ő, mindegyik Süli fiú és lány a falu szépe volt.
Elérkezett a nősülés ideje. Eljegyzett egy kedves, bájos lányt, amikor kitört a második világháború. Bélát is besorozták katonának, akinek el kellett menni a frontra.
Felszereléssel, katona zubbonyba öltözve átölelte az anyját, és a fülébe súgta.
- Amíg Veronka él, és él, tudom, hogy élni fog, addig nyugodtan halok meg. Az első golyó engem talál szíven. Fogadd el anyám. Ez a sorsunk. A menyasszonyomnak ne szólj egy szót sem.
Eljött Bélának is az ideje. Elesett a háborúban Kalocsa környékén.
Vera néni soha többé nem vetette le még odahaza sem a fekete kendőt. Minden vasárnap rendszeresen ment a templomba, és imádkozott a szerettei lelki üdvösségéért.
Ő lett az én nagymamám.
A jóslatok ismét beteljesedtek. Bár erre számítani lehetett, a megírás tömörségében is éreztetni tudta a fájdalmakat. ;(
VálaszTörlésKöszönöm, kedves Francis az elismerésed.
VálaszTörlésSzeretettel: Mila