Fogtam egy létrát és felmásztam a szekrény
tetejére. S amint heverésztem nyeglén,
pár szikkadt molylepke testén, ott sejlett fel,
mint Pasteur fejében anno az erjedt tej,
hogy nem jól van ez így. Szokatlan környezet.
Néztem Máriát, de ő is csak könnyezett.
Egybefolyt tér, idő, boldogság és bánat,
majd holnap kimosom a mackógatyámat…
Megértelek, Attila. Ilyen az, amikor minden zavarossá válik, mert minden egybefolyik. Mondunk, teszünk bármit is, csak jobban összezavarodunk. Valóban, érettek vagyunk a kiokításra, egy biztos irányba vezetésre. ;(
VálaszTörlésKedves Gábor!
TörlésÉn ezt a versikét inkább kis viccnek, abszurdnak szántam, nem igazán gondoltam bele mélyebb tartalmat... :) Viszont annyira tetszik, hogy akár más értelmezése is lehet! Nagyon köszönöm a hozzáfűzött gondolataidat! cheer
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésVettem a szándékodat, Attila! És hát ezért is olyan a záró mondatom; ó, jaj, mi folyton-folyvást összezavartak (s ezért is nagyon zavarodottak) segítségre szorulunk! - Na de, ki segíthet nekünk, rajtunk?! - válik komolyabbá a reagálás... :-b (Kétszer próbálkoztam ezzel a figurával, nem akart kijönni! Szóval a fejek alsó sorában balról a harmadik, a mérgesen tanácstalan lenne az... :) )
TörlésKedves Gábor!
TörlésNagyon tetszik a figyelmed, nyitottságod és főleg a türelmed mások gondolatai iránt! Ezt a képességet még erősen tanulnom kell, illetve időt szerezni hozzá :) De dolgozom rajta! :) További szép napot kívánva, tisztelettel: Ny. A.