Markovity Radmila: A jóslat-sorozat 3.

A Halál, Etelka jóslatához tartotta magát.

Elsőnek Jánosért állított be a kaszás. A vasúton dolgozott, mint fizikai munkás. Reggel mielőtt elmenet, még visszalépett, és felesége szemébe nézve bajszán pödört egyet, és magához vonta asszonyát, megveregette a fenekét, és huncut mosollyal mondta: „Ma estére meleg vacsora után gyorsan megveted az ágyat. Hallod, hékám? 

- M?nny?n má kee, - és mosoly jelent meg az arcán.

Délután négy óra tájt egy kocsi állt meg a ház előtt. Hallatszott a kocsis hangja. 

- Hóha, hó. Nyugodj mán!

 Vera néni hallotta a kocsist, rajta kívül még több férfihangot is. Kiment az utcára. Volt mit látnia.

- Uram Isten! Mi történt? Gyere János, hívok rögtön orvost.

  A férfiak levették kalapjukat, és némán álltak a kocsinál.

- Fogadja őszinte részvétünket. Nem szenvedett. Pillanat alatt összeesett, és meghalt.

  Bevitték a szobába, lefektették a földre, és elmentek.

  Ismét együtt volt a család, gyászba borulva.

 Vera néni megfogta párja kezét, patakzottak a könnyei, és felsírt.

- Miért? Etelka, miért? Hittem is meg nem is neked, de az első beteljesedett. Apáddal találkozol, de a testvéreid, ne vidd el!

  - Margit és Veronika, a legidősebbek, rossz hír hallatára hazarohantak, átölelték anyjuk vállát. Próbálták csitítani.

- Annya, n? vádolja Et?lkát! Az ő sorsukat csak kiolvasta a könyvbű. Nem ő írta.

- Mi l?sz velünk, apátok nékű? Mié hagyott itt ?ng?m?

- Nagyok vagyunk, keresünk, majd mind?nki ad haza a pízt, n? féjj?n. Nem hagyjuk magára.

  Vigasztalhatatlan asszonyt, aki úgy érezte, rá szakadt az ég is, tartani kellett, hogy el tudja kísérni a sírig az urát.

  Temetés, szertartás, halotti tor, mindenki elment, a családtagok, és a gyerekek is mentek a maguk dolgára.

  Úgy érezte üres maradt a ház, pedig a legfiatalabb lánya még vele volt, mert csak a faluban vállalt alkalmi munkát. Amikor elment hazulról Giza. a legfiatalabb, Vera néni ahova csak nézett, mindenhol a párját látta. Télen azon a helyen ült, melengette a hátát, a priccsen pihent, az asztalfőn evett. Amíg kicsik voltak a gyerekek, most is hallotta, ahogy mondja.

- Hékám, gyerünk a pallásra!”

  Olyankor hagyott csapot, papot, és ment utána, mert a suba várta őket.