Tomor Gábor: Gyermekesély

Emlékszünk? Volt egykor egy Ratkó-korszak, melyben a nőknek túl sok választási lehetősége nem adódott. Már ami a gyermekvállalást illeti. A jelszó úgy hangzott akkor: szülni asszonynak kötelesség, lánynak pedig dicsőség. 

Aztán változott a világ. Kézzelfoghatóbb módon ösztönözték az ifjú párokat: lakáshoz jutással, anyagi kedvezménnyel, gyessel-gyeddel. Sok szülő boldogan vette igénybe az utóbbiakat, hogy egy ideig sokat lehet együtt kicsinyével, gyermekeivel. Aki pedig a munkahelyi karriert tette előbbre, az is megoldhatta a gyermek elhelyezését. 

Ugrás az időben: megint csak változott – úgy pontosabb: fordult – a világ. Szabadabb, ám egyúttal keményebb is lett az élet. Szűk réteget kivéve, az egész országnak lett – áldozatvállalására számítva – nehezebb. Ezen belül a gyermekes családok nagyobb lemondásra kényszerültek, a különféle (megszorító-stabilizáló) intézkedések rájuk fokozott terhet róttak. 

A jelenben pedig láthatjuk, csak nem jött még el a felhőtlen boldogság korszaka. Pedig, ha valamit, a család-, gyermekközpontúságot a politika is hangsúlyozza, adókedvezménnyel, illetve más formában segíteni kívánja. Mégis: vészesen fogy a magyar, kevesebb a születések, mint az életből távozók száma. Olyannyira drága lett talán az élet, hogy ez elnyomná a szülési kedvet? Vagy a jövőt éreznék bizonytalannak? Mert mi másra utal, ha életerős fiatal nők visszakérdeznek: „Miért, te ma vállalnál három gyereket?”

Nem könnyű válaszolni, még ha azt gondoljuk is, hogy általában nem számítgatás nyomán bővül a család, hanem talán jellemző beállítódás alapján: „Ha megházasodom (vagy akár anélkül is) én ennyi vagy annyi gyereket (esetleg egyet se) szeretnék.” Az anyagi körülmények (egyéb sajátosságok mellett) természetesen befolyásolják az eredeti elképzeléseket. Azt azért némileg kétlem, hogy a párok túl hosszan időznének a pénzforrások latolgatásánál.

Nem az időpontok ütemezésére gondolok, ezt természetesnek tartom. Hanem a kérdésfelvetést magát vélem lelket tartósan (örökre?) terhelő ténynek, ha azon töpreng a házaspár: „Legyen vagy ne legyen (újabb) gyermekünk, ki tudja, bírná-e a pénztárcánk?” 

Képzeljük csak el a szülőt, amint évekkel később mondja utódjának (ha mondaná egyáltalán): „Bizony, gyermekem, megfontolás tárgya voltál!”

A kép Szilágyi Lenke munkája