Félédes csendek

Félédes csendek mámorában

ódon éden képe dereng fel,

bódult fuvalmú álmodásban

bíbor nedű kedélybe perzsel. 

Pitypang-percek szállnak a szélben,

régfriss arcok tűnnek majd elő.

Az idő kérész – most végtelen:

mert a bor a leghűbb szerető. 

Ízrostjain átszűrt emlékek

letűnt sóhajokról mesélnek,

s érzem szárnyaló kalitkáját. 

A világ rubinttá mosódik,

s a fényév-fürtöktől a borig

dúdolom éltem részeg vágyát.