Életünk végén
eltévedünk.
Nincs vonatjegyünk,
gyalog megyünk.
Sötét alagút
és végtelen,
nincs benne fény,
zseblámpa sem.
Fogynak a szavak,
halkulnak,
a gondolatok
megfakulnak.
Kín-kígyók marnak,
rád tapadnak,
árad a méreg,
véredben éget,
érzed: véged.
Hívnak, csengetnek
el kell menned.
Vár az alagút,
eltévedtél.
Régóta sejted,
lemerültél.
Tóth Sarolta
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése