Vajon honnan venni észre, ha valaki megüdvözült? Arcára fagy egy infantilis mosoly? Lebegve járkál, és mindenkihez van egy kedves szava? Folyamatos zenét hall, és távoli kórusok zsongító énekét?
Úgy tud majd áttotyogni a majdani fizikai nemlétbe, hogy észre sem veszi?
Hű, de rengeteg megválaszolatlan kérdés gomolyog az ember fejében, amitől úgy jár, mint Szaffó versében a búzakalász?
És hab a tortán, semmire, de semmire nincs válasz. Csak az örök kérdések, a kiizzadott fantazmagóriák, amik természetesen nem igazak, de Istenem, valami támasz kell ebben a káoszban, mert különben dől a bicikli.
Vajon honnan veszem észre, ha netán megüdvözülök? Obszidián késsel vésem a szívem falára, hogy szeressük egymást gyerekek, mert a szív, a legszebb kincs?
Ami kifelejtődött a teremtéskor, és csak mímeljük, hogy nekünk ilyenünk van?
A rendkívül jóknak kettő is?
Simogató kezeink, csak a körmeinket nem tudjuk behúzni.
A magunk disznóságait, kifelé, igyekszünk jó tetteknek feltüntetni, bezzeg, a másokét hatalmasan feltupírozva ordibáljuk a szélrózsa minden irányába?
Fejet hajtunk a parancsolatok előtt, és titokban ugyan úgy kívánjuk a más jószágát, mint előtte?
Kit akarunk félrevezetni? A Teremtőt, vagy saját magunkat? Az utóbbi gyakran sikerül. Előnye, hogy semmibe nem kerül.
Csak a Néva folyik csendesen, fekete vize eltakarja a kíváncsi szemek elől a valóságot. Mert, ahogy hazugság van, valóság is van, csak nem kutatjuk, mert ne adj' Isten, ha megtalálnánk, csak zavart okozna.
A lét, csupa kérdőjel, ezek között botladozunk néha sikerrel, ha nem sikerül, hát, akkor majd máskor.
Ügyek nincsenek, csak ürügyek, meg tavasszal rügyek.
Legyen is ennyi elég, ne legyünk maximalisták. Az olyan ízetlen dolog, csak azt szeretném tudni, hogy én, mikor üdvözülök már meg végre, lehet, hogy fehér szárnyaim is lesznek, és fenn fogok repkedni e bűnös társadalom felett?
Tudjátok, hogy a magas szárú cipőt hogy kell ragozni?
Elmondom: Magas szárú cip én,
Magas szárú cip te,
Magas szárú cipő.
Kép: Kapolyi György alkotása
Kedves Gyuri,
VálaszTörlésJó kis fejtegető novelládhoz ismételten gratula :) mindig meg tudod mosolyogtatni az embert azokon a dolgokon is, amin amúgy az ember elsírhatná magát :)
A lét, a társadalmak abszurditásaira jól rímelnek a lábbeli-sorok írásod végén, Gyuri! Mit mondjak, kérdésedre nem lehet egyszerű választ adni. Pedig van egy sejtésem, hogy ehhez egymástól kellene várnunk többet. Magam is hajlok arra, hogy ragozva szemléltessem megérzésemet: üdvözítek én, üdvözítesz te, üdvözítő. - Hacsak így nem! :)
VálaszTörléskedves Gábor.
Törlés"Hacsak így nem". Nagy reményeim nincsenek. Úgy érzem magam, mint az a szerzetes, - nem tudom a nevét - aki a tengerparton a halaknak prédikált.
Köszönöm a gondolataidat.
gyuri
Kedves Noémi.
VálaszTörlésÖrülök, hogy meglátogattál.
Az élet dolgainak nagyobbik felének mivé alakulása, nem tőlünk függ. Legfeljebb szenvedő alanyai lehetünk.
Most vagy bőgünk, és belebetegszünk, vagy mosolygunk rajtuk.
Sajnos, egyik sem befolyásolja azt, ami történik.
gyuri
H.B. javasol erre egy módszert, Gyuri.
VálaszTörlésPersze, követhetetlen (halandó emberfiának).
De közelítései lehetségesek (szerintem).
Kedves Tibor.
TörlésEzt értékelem a javaslatokban, hogy akiknek javasolnak, azok nem fogják érteni, mert úgy van javasolva.
És a balga halandó, nem mondhatja, hogy figyelmen kívül hagyták.
"Ilyen a boksz,,,"
Köszönöm szavaidat.
gyuri
Kedves György!
VálaszTörlésAz élet utáni életről filozofikus módon, szerintem inkább esszét,mint novellát írtál kicsit hajlik az irónia felé.
Erre válaszolok neked. Az én nagynéném, halála előtt (akkor 16 éves volt) ott tolongtak mindannyian az úgya körül. Nagy családosok voltak akkor az emberek. Az én anyám is. Tőle tudom. Halála előtt elkérte a feje alól a kispárnát. Nagymamám oda adta neki, és úgy tartotta, mintha könyv volna a kezében és jobbról balra hajlítgatva megmondta mindenkinek, melyik évben fog meghalni. A 3 lányra azt mondotta, hogy ők sokáig fognak élni. Nagymamám rá kérdezett: Apádnak miért adtál ilyen keveset, kiislányom. Felelet: Annya, így van megírva, és meghalt. Ez nem dajkamese, erre mind a 3 lány, és nagymamám is emlékezett. Amikor eljött az ő halálának éve, lányai egyre azt mondták: nem jól emlékezik. megtoldották tíz évvel, de hiába volt minden. Ha akarod elhiszed, ha nem akarod nem hiszed. azt már nem tudni, mi vár odaát, de megtudjuk, amint ott leszünk:)
Szeretettel üdvözöllek: Mila
Kedves Mira.
TörlésIgen, ez nem novella egyértelműen. az irónia? Az élet dolgain, vagy sírni lehet, vagy nevetgélni. Ha már nincs embernek választása, akkor inkább vigyorogva veszem tudomásul tehetetlenségemet.
Hiszem, hogy életterünkben, számtalan más is jelen van, csak nem tudjuk érzékelni, mert ahhoz, egy sokkal nagyobb kapacitású agyberendezés kéne, mint ami nekünk van.
Már csak azért is elhiszem, mert gyerekkorom óta foglalkozom dolgokkal. A mai napig is megkeresnek akik ismernek, ha bonyolult ügybe keverednek, mert kártyával is, jósolok nekik. Rám vannak ragadva, mert állítólag sosem tévedek.
Az emberek fafejű népség. Amit nem lát, vagy nem hall, az nincs is. Hatalmas tévedés. Nem képesek érzékelni azt a teret maguk körül, amiben mozognak.
Itt van a "behunyom a szemeimet, mert látni akarok" igazsága.
Örülök, hogy írtál.
Szeretettel.
gyuri
Kedves Gyuri, hogy megüdvözültünk-e , majd tãn megtudjuk, vagy nem :-) . A szójátékonak nagyon örültem , nevetek én, nevetsz te, nevető hajnalka
VálaszTörlésKedves Hajnalka.
TörlésHát, ez van. Az ember "kínjában" vigyorog, mert mi mást is tehetne szerencsétlen.
Aztán mindent megtudunk, ha akarjuk, ha nem.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Szeretettel.
gyuri
Gyuri, olyan kérdéseket vetettél fel novelládban, amire nincs válasz, azaz nem tudjuk, van-e. Jó, hogy ilyen szomorú dologról is tudsz mosolyogtató módon írni. Nem mintha ettől jobban esne a megüdvözülés... :)
VálaszTörlés