Kapolyi Noémi: Fontoska

Mindenki ismerte.
Nem lehetett nem megismerkedni vele, mert ha új ember érkezett, előrenyomakodott az ivó előtt ácsorgók között, jelentőségteljesen megállt az idegen előtt, és bemutatkozott.
Jóságos arccal, de kihívó testtartással kezet nyújtott, figyelmesen meghallgatta a másik nevét, azután már a nevén nevezve az illetőt,  azonnal el is mondta, hogy ő itt köztiszteletben áll, és mindenről tud, amolyan gondnokféle a faluban, és mindenhová van bejárása.
Az illető pedig kényszeredetten megadta a tiszteletet.
A falusiak a háta mögött csak Fontoskának hívták, de ha találkoztak vele, illendően köszöntötték, bár beszélgetésbe lehetőleg senki nem bonyolódott vele, mert Fontoska amint tehette kimutatta fensőbbséges énjét, amitől a másik kellemetlenül érezte magát.
Ha pedig nem jutott előre a szavak erejével, akkor otthon pennát, és papírt ragadott, majd a postára ment,  nem sok idő elteltével a másik fél valamilyen ellenőrzést, vagy akár bírságot is kapott.
Mindenkit az alárendeltjeként kezelt, mintha csak uralná őket.
A kézfogást a falubeliek igyekezték elkerülni, annyira kellemetlen volt a sima érintése.
Fekete, gomb tekintetét pedig szinte nem állta senki.
Fontoska volt a megbízhatóság élő legendája, mindenkit ismert, sosem hagyta el a falut, és lehetőleg mindenhez kért kulcsokat, mondván -mivel ő úgyis itt van, ha bármi gond adódna, ő kéznél van-, és mivel nem akadt senki, aki ellent mondott volna neki, hát inkább adtak neki kulcsot, így hamarabb szabadultak tőle.
Még a szentatyát is megkereste, hogy a templomhoz is adjon neki kulcsot, mert ő ki tudja majd nyitni Isten házát,  ha netán egy utazó meg kívánja tekinteni,  és az atya esetleg nem lenne itt.
-Meg hát minek is zavarnám az atyát ilyennel, majd az atya imádkozzon inkább, nem strázsa ő, hanem szent ember, az a dolga, nem holmi kulcsokkal a nyakában mászkáló, -mondta Fontoska.
A paplakhoz pedig azért kért kulcsokat, mert hát ő mindenhez ért is nem mellesleg, ezért ha elromlana valami, meg tudja javítani.
Szép lassan az évek alatt Fontoska megkerülhetetlenné vált. Nem akadt olyan még piszlicsáré ügy sem, amiről ő ne tudott volna, viszont ha már tudott valamiről, akkor arról kérlelhetetlenül elmondta a véleményét akkor is, ha az égvilágon senkit nem érdekelt, és nem volt mese, meg kellett hallgatni.
Szinte mindenkit megítéltek kíméletlen szavai, ennél már csak az volt rosszabb, amikor Fontoska megdicsért valakit, abba bele lehetett rokkanni.
Mézes-mázas sunyiságtól ragadós szavai beleették magukat a másik lelkébe, és napokig mételyezték a szerencsétlent.
Az ivóban sokkal több ital fogyott, mert csak így tudták elviselni a bent időzők Fontoska állandó tudálékos, becsmérlő előadásait.
Egyik este aztán, amikor Fontoska már bezárta az ajtaját,  és a lefekvéshez készülődött éppen, kopogtattak.
Azonnal kihúzta magát, és fensőbbséges arckifejezéssel kitárta az ajtaját, biccentett, és megkérdezte:
-Nos, miben tudok segíteni, mit kellene kinyitni?
Aztán nézte csak meg jobban, hogy aki kint áll, azt nem is ismeri.
Egy idegen köpenyes férfi álldogált a lépcső alján,  jól fésült, szép arcú, meghatározhatatlan korú,  az egyik kezében egy szép bőrkötéses mappát tartott kinyitva, amelyben egyetlen merített papírlap pihent, tele sűrűn írt sorokkal.
A férfi udvariasan kissé meghajtotta a fejét, aztán felemelte, és megszólalt:
-Csak egy ajtót, ami a mennyekbe visz.
Fontoska értetlenül nézett, amúgy sem volt még nagyon dolga elegáns emberekkel.
Már korántsem volt olyan magabiztos, mint amilyen lenni szokott.
-Hát, ezt nem is értem. Ilyen nekem nincsen, válaszolta.
A köpenyes férfi felírt valamit a papírlapra, aztán szépen összezárta a mappáját, majd a hóna alá vette, maga előtt pedig összekulcsolta a kezeit lazán, és rámosolygott Fontoskára.
-Igen, tudom. Semmi gond. Csak ez esetben velem kell jönnie.
Fontoskával másnaptól nem találkozott senki, estefelé páran elmentek megnézni, mi lehet vele, a kis kapuja nyitva állt, a házának ajtaja is, odabent pedig nem találtak senkit.
Mivel nem jártak még nála annak előtte, igen meglepődtek, milyen puritán, és szegényes módon élt, a házban alig akadt valami, a konyhában semmi ennivaló, a szobában pár ruha, egy táblán rengeteg felcímkézett kulccsal, az éjjeliszekrényen pedig keretben megsárgult fotográfián valami család képe. De minden ragyogott a tisztaságtól és katonás rend uralkodott.