M. Fehérvári Judit: A telített tér

Mindig, minden telített. Arisztotelész szerint a tér mindig egy kívülről határolt és önmagán belül kitöltött térüreg. Így tehát egy véges tér „annak pedig nincs konkrét értelme, hogy a kitöltött téren túli üres tér kérdését felvessük. Nem létezik üres tér” - vonja le a következtetést Bollnow. Ugyanezt igazolja korábban Heidegger is, amikor az mondja: „Az ürességet úgy értik, mint a hézagok és köztes terek kitöltésekor fellépő hiányt.” Így tehát az üresség hiány, de ezt csakis egy élőlény érezheti, tehát ez szubjektív.  Lehet egy tér szűkös és tágas. Ha szűk, vagy túlzsúfolt, akkor a tágasság hiányát érezzük, ha pedig túl nagy, túl sivár, akkor éppen az okoz zavart. A teret önkéntelenül is rendezzük, elválasztjuk. Bollnow így határozta meg a teret: „A talaj a teret két, nagyon egyenlőtlen részre osztja: az egyik a föld-tér, ahová gyakorlatilag nem tudok behatolni, mert a föld szilárdsága ennek ellenáll. A másik a légtér, amelybe (gyakorlatilag) ugyanúgy nem tudok behatolni, csak éppen az előbbihez képest ellentétes okból: mert a levegő ellenállásának hiányában mindig visszaesek a földre. Az ember, élete során, ennek a két térnek a határfelületéhez, a földfelülethez kapcsolódik.”
Ha a tér a „mindent“, a világot jelenti akkor a tér térből lett, abból építkezik, hol betonnak, hol kőnek, hol fának nevezzük is az építőelemeit. Így a tér helyekből, anyagokból válik egésszé. A térből nem léphetünk ki. Benne élünk, bele vagyunk zárva, így csak minőségileg változtathatunk rajta. Ma pedig a láthatatlan vezetékek, elektromos hullámok terében élünk. Flusser fogalmaz így: „Mivel a „virtuális tér” kifejezéssel oly könnyelműen bánunk, nem árt, ha felidézzük eredetét: a kifejezés azt a még-nem-teret jelenti, amelyben még-nem-valóságok a még-nem-idejüket töltik.”
A megélt tér koronként változik, építészeti stílusok jönnek-mennek, hol a minimalizmus, a Bauhaus tombol, hol a magasságokba törekvő barokk. A légbe törünk a felhőkarcolókkal, a földbe a pincékkel, vízszintesen pedig csak terjeszkedünk. Mindent kiépít az ember, amit csak tud. Megalkotja a személyi terét, a házait. A víz terébe hajókkal, a levegőbe repülővel tör be. A háborúk is arról szólnak, melyik terület kié. Folyók osztanak ketté városokat, s a hidak jelentenek kapcsolatot. Az egyenlítő helye pontosan meg van határozva a Földön, Mainzban pedig az 50. szélességi fokot az utcai kövezetbe süllyesztett fémcsíkkal jelölték.


Az én terem


A térérzékelés mindig szubjektív, egy külön szervünk van ennek érzékelésére, még pedig a belső fülben. Labirintusnak nevezik ezt a „térszervet“. Minden élőlény másképpen lát a különböző érzékszerveinkből adódóan. A tereket különféleképpen érzékeli a légy az összetett szemével, ugyanezt fekete-fehérben (nagyon hatékony szagészleléssel kiegészítve) egy kutya és a sötét tereket egy macska.  Bollnow megkülönbözteti a nappali és éjszakai teret. „Ebben a térben nincs távolság, voltaképpen nincsen kiterjedés és a térnek mégis van egy sajátos mélysége.” Nem véletlen, hogy Bollnow külön kategóriába sorolja a ködös tájat.
„Csakis az ember szemszögéből beszélhetünk térről, kiterjedt dolgokról.” - fogalmazza meg Kant.  Goffman a „felségterületeket” nyolc kategóriába sorolja: első a Személyi tér, ami az egyént körülveszi, amelybe, ha bárki más belép, az egyénben olyan érzést kelt, hogy a területét birtokolják. Hall ezen belül hozott létre különböző kategóriákat, mégpedig centiméterenként. A rekesz, egy olyan tér, amelynek birtoklása időleges (üres tábori ágy, telefonfülke stb.) Használati tér,  A sorrendi helyzet, A burok: Ide tartozik a testet fedő bőrréteg, valamint azok a ruhadarabok, amelyek a bőrt borítják, Tulajdonnal kapcsolatos felségterület, Információk, mint védett területek és a Társalgási védett terület.
Félkörben áll egy tucat ember, elöl háttal egy különálló. A sok ember közöl egynek az a feladata, hogy nézze a háttal állót. Az esetek többségében a megfigyelt személy pontosan rá tud mutatni, hogy honnan nézik és azt is meg tudja mondani, hogy kicsoda. Egy másik hasonló helyzetgyakorlatban körben állnak az emberek és maguk között megbeszélik, hogy melyik két embernél legyen a képzeletbeli „kapu”, ha egy idegen bejön a körbe, akkor  azt meg kell találnia. Minden az érzetekre van bízva, hogy a tér melyik részén engedik be az illetőt, mit sugároznak felé. Minden személy teret képez. Minden hely más hangulatot sugároz és ezek ugyanúgy az emlékezetünkbe ássák magukat, mint egy-egy illat, szín, íz.


Ház


A ház sok célt szolgálhat: állandó élőhelyet biztosít, védi a magántulajdont, lakóit a természet viszontagságaitól óvja stb. A ház egy véges, belátható, elszigetelt és birtokolt tér a nagy végtelenben. Építik magán- és közhasználatra is. Az emberiség szinte mindig épített valamit, ami házként szolgált. A gyerekrajzok egyik leggyakoribb eleme a ház. Vannak falai, ajtaja, ablakai. Ház nélkül nem lenne építészet. Házak sokasítják be a várost. Házat szinte bármiből lehet építeni. A házakban néha generációk váltják egymást, sok lakó, „sok tapéta”, a házak „megélt terek”. Valamilyen okból azt kommunikáljuk valakivel, hogy „elutaztam”, majd az „idegen” városból visszatértem a saját lakásomba, a saját családomhoz. „Otthonról” mentem el, és „haza” tértem vissza, hétköznapi szóhasználattal élve: „Hazatértem.”. Aki csak aludni jár haza, az is otthon tölti életének egyharmadát. Egy hetvenéves életkort számítva ez több mint kétszázezer óra. Mihalovits György írt rövid cikket „Otthon és hon, ház - házasság – haza” címmel. A jelentéstartalmak összekapcsolódnak, a megélt-tér központi eleme a ház. Tilmann József a tér rokon értelmű kifejezéseiként ezeket említi: kozmosz, univerzum vagy világ.
A templomokat és a sírokat a napfelkelte és a naplemente szerint helyezik el. A tájékozódni, orientálódni kifejezés köztudottan az „Orient” szóból származik, és szó szerint azt jelenti, hogy „a napkelte irányát meghatározni.”. A téralakítást, mindig befolyásolják a természeti körülmények, „...a lakás még ma sem más, mint egy barlang a hegy belsejében”, s  ez annál inkább így igaz, mennél jobban mesterséges betonhegyekké válnak a nagyvárosok. A lakóépületek külön terekre vannak osztva.  Már az ősi jurtákban meg volt határozva, hogy hol van a családfő helye stb.,, a ház közepét a germán területeken a tűzhely jelentette. Sokan ma már a feng shui szerint rendezik be a lakásukat. Flusser szerint „a jövő embere már nem dobozokban fog lakni, nem ott fog dolgozni és időt eltölteni, függetlenül attól, hogy ezek a dobozok Különállóak-e, mint a tojások, egymásra vannak-e rétegezve, mint a méhek lépe, vagy egymáshoz vannak-e ragasztva, mint a láncok (...)  a lakótér az a tér lesz, amelyben redundanciákat zajokká alakítunk.” Arról beszél, hogy a jövőben három alapvető tér lesz, melyek összekapcsolva fognak megjelenni: az élettér, világtér és virtuális tér.


Mindenben tér


Az angol volume szó egyszerre jelent hangerőt és térfogatot. Erwin Straus azt hangsúlyozza, hogy a hang nem egy irányban terjed, hanem felénk közeledik, elér és megragad bennünket, tovább lebeg, betölti a teret. Ugyanúgy terjed, ahogyan a vallásos emberek kinyilvánítják: „Isten mindenhol jelen van.”. Newton egyenesen azt állította, hogy „a tér egy szerv, melyet Isten arra használ, hogy a dolgokat általa észlelje.”.  „Próbálj meg minél több teret befogni a testeddel!” - hallottam már koreográfus szájából. „Amikor járunk, a téren keresztül mozgunk, egyik helyről a másikra jutunk el, tánc közben ellenben a térben mozgunk.” Mozgunk, kitöltjük és átalakítjuk a saját erővonalainkkal. Az előadóművészetek vetik fel véleményem szerint a leginkább a tér-idő együttes problémáját. Hiszen egy előadás, happening, performance arról szól, hogy éppen akkor, egyidejűleg, egy térben vannak a résztvevők (előadók és nézők), pontosan tudjuk, hogy egy színházi előadás videó felvételen veszít az „erejéből”.
Az euklideszi matematika még nem ismerte a tér fogalmát, kizárólag a tárgy és a tárgyak közötti helyzetviszonyok fogalmával operált. „ A pont, a sík, az egyenes és a távolság idealizált anyagi tárgyak” – jelentette ki Einstein. A tér mint kontinuum a fogalomrendszerben egyáltalán nem szerepel. Ezt a fogalmat csupán Descartes vezette be, amikor a térbeli pontokat koordinátáikkal adta meg. A geometriai alakzatok itt szerepelnek először úgy, mint a háromdimenziós kontinuumnak felfogott végtelen tér részei. Az elektrodinamikával, illetve a fényterjedés törvényével összekapcsolva kiderült ̈ a tér és idő szétválaszthatatlansága.
„A világtérrel kapcsolatos számítások arra mutatnak rá, hogy a világ nem más, mint idő által kiterjesztett tér vagy a tér által összezsugorodó idő. Érthető szavakkal ez a következőképpen foglalható össze: a világ pontosan olyan nagy, mint amilyen régebben is volt, ugyanis mindkét dimenzió ugyanazt méri.” Az idő múlásával változik a tér, a világ.

(Megjelent az Agria Folyóiratban)