Markovic Radmila: Elmélkedek

Az utolsó parttalan folyóhoz értem,
pedig én a tenger  hullámaiba,
tükörsima felületébe még egyszer
a  megsemmisülés előtt
szeretném  arcomat belefúrni, sós illattól  életerőre
kapni, tenyeremben megőrizni,  de ködösek lettek a semmit sem
érő múltam eredményei, tévedései,  ám egyet
nem  csak a  múlt, a jövőtlen jelenem  sem semmisíthet meg:
van nekem két drága gyermekem,
bár lassú a járásom, lassú a felfogásom, de
elmélkedhetek még
mikor lettem én tenger rajongó, folyam kerülő,
pedig sokszor az árral úsztam, amikor fojtogatott a bűz,
már  azt sem tudom, mikor láttam
a tengerbe fürödni igyekvő Nap lassú lépteit.
Sok-sok emlék nyüzsög előttem, kapkodom tekintetem, mert
összeolvad minden, csak a szegénység lebeg a fejem felett.