Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 6.rész

Érzelmek háborúja

Ha rövid szeretnék lenni, azt írnám, hogy boldogság és szenvedés váltakozásává változott az életem, hisz mindegyikünk hűséges társa akart lenni a törvényes párjának, miközben egyre gyötrőbben vágytunk fizikálisan is egymásra, őszintén egymásba szerettünk.

Voltak ölelések csókok nélkül, egymás karjaiban fekvés ruhástól, és semmi több.

Aztán egy nap valami elpattant.

Zsolt egy széken ült, én csak játékosan, ahogy már sokszor, az ölébe ültem egy ölelésért, de ez az ölelés hosszabb volt.

Éreztem a lélegzetét a nyakamban és azt is láttam, hogy az egyik fülében nincs ott a hallókészülék.

Apró csókot adtam a fülére, ő pedig lehunyt szemmel alig-alig lélegezve ült.

Aztán megpusziltam az arcát, és akkor valami felrobbant közöttünk.

Csókoltuk és öleltük egymást, nem volt idő, nem volt körülöttünk semmi, csak a vágy és a szerelem egymás iránt, mindent elsöprően.

Majd lassan lehiggadva, ott ültünk, egymást szeretgetve, egymás arcát simogatva.

Zsolt megijedt, azt hiszem saját magától, hogy mit mert tenni, nem énmiattam, hanem az otthoni életét féltve.

Láttam rajta a rémületet.

Már ismertem őt annyira, hogy így nem hagyhatom elmenni, pláne nem 5 napra a családjával, egy kis vidéki pihenésre, ezért nagy figyelmet fordítottam arra, hogy ezt megbeszéljük és beszélgessünk.

Zsolt a magánéletében egy nagyon korrekt férfi volt, aki soha nem randizott lányokkal, aki az első kapcsolatát elvette feleségül és soha nem is nézett rá más nőre, a nőket egész egyszerűen eddig észre sem vette, nem hazudott, nem volt őszintétlen és most fogalma sem volt, mit tegyen.

Egy gyönyörű szép férfi, aki nincs tisztában önmagával- így lehetett volna jellemezni akkor.

Megnyugtattam, elmondtam, hogy semmi rossz nem fog történni, ugyanúgy lesz a családjával, mint eddig, de én nélküle boldogtalan vagyok.

-Tartsak szeretőt?- kérdezte.

-Igen. –válaszoltam röviden.

Ebben maradtunk, bár aztán nem volt ez ilyen egyszerű.

Elviselhetetlen-gyönyörű másfél év gyötrődés következett ezután.

Hát, ha eddig nem volt igazán nehéz, akkor az lett a javából.

Zsolt senkit nem akart megbántani, senkinek sem akart fájdalmat vagy sérülést okozni, ezért a kés pengéjén egyensúlyozott.

Néha úgy érkezett, mint egy élőhalott, öngyilkos gondolatokkal. Én viszont úgy éreztem, nélküle meghalok.

Beadtam a válókeresetet és elváltam nagyon hamar.

Bár egyedül éltem, és minden bizonytalan volt, úgy éreztem, most, hogy megismertem Zsoltot, és átéltem ekkora érzelmeket, nem élhetek tovább senki mással, ha pedig Zsolttal nem élhetek, akkor egyedül kell végigszenvednem az életem, ameddig tart.

A volt férjemet váratlanul érte mindez, nagyon sértettnek érezte magát, ami teljesen érthető. Én elmondtam neki, hogy igaza van, nem akarattal tettem, amit tettem, és csak remélem, hogy mint egykori jó barátom, mindezért valaha megbocsát nekem.