Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 9.rész

Munka, megítélések és válás

Rengeteget dolgoztunk együtt Zsolttal, minden nap nyíltan, és őszinte örömmel vállaltuk egymást, hiszen mind a ketten sokat szenvedtünk, és szinte felőrölt bennünket a mögöttünk lévő másfél év, míg végre egymásra találtunk.

Az irodában, és a városban is sokfelé végeztük a dolgainkat, és rengeteg ügyféllel tartottuk a kapcsolatot.

Az emberek reakciói pedig rendre megleptek bennünket.

Sokan hátat fordítottak nekünk, mondván, micsoda nő vagyok én, hogy férjes asszony ilyet nem csinál és minek is kellett ez?! Mondogatták.

Vagy Zsoltot vették célba, micsoda férfiak vannak, felkiáltással.

Egyszóval minden háttér ismeret nélkül kaptuk a kritikát.

De nem számított, nem érdekelt minket, mert boldogok voltunk, amiért együtt lehettünk.

Kedves megnyilatkozások is akadtak szerencsére.

Egy alkalommal az addig prűdnek ismert, rideg modorú hölgy szólalt meg váratlan kedvességgel.

-Ez szerelem- mondta halkan- tudom milyen, boldog aki megélheti, higgye el, nem sokaknak van ilyen szerencséje, ha meg is szenvedtek vele, sose bánják- mosolyodott el.

Közben Zsolt felesége nagyon hamar beadta a válókeresetet, és csakhamar új párra is talált.

Azt gondoltuk, talán mindenki megnyugodott, hiszen rendeződött kinek-kinek az élete.

Ám nem így történt.

Keserves gyermekláthatások, és ádáz egyeztetések sora vette kezdetét.

Újabb lelket próbáló időszak következett.

Zsolttal felkerestünk egy ügyvédet, és elkezdődtek a majdnem megállapodások, és a félig megegyezések sora.

Továbbra is dolgoztunk, de esténként a hosszúnak, vagy talán véget nem érő háborúnak az átbeszélése zajlott.

Zsolttal megállapodtunk egy rettentően fontos dologban, abban, hogy bármi történjék és akárhogyan elkeseredik is valamelyikünk, nem hagyjuk el egymást.

Nem lehet akkora vita, vagy feszültség köztünk, hogy egyedül hagyjuk a másikat.

Kezet fogtunk és megcsókoltuk egymást.

Erre az egyezségünkre aztán szükségünk is lett néhányszor.