Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 10.rész

Megpróbáltatások 

Alig köszöntött be a szép idő, és én egyre rosszabbul éreztem magam, nem tudtam mi lehet az oka, fáradt, és aluszékony voltam, sokat fájt a gyomrom és a hasam is.

Nagyon hamar kiderült, gyors beavatkozásra lesz szükség. Kórházba kerültem.

Nagyon aggódtam azon, hogy egy ennyire friss kapcsolat kibírja-e ezt a terhet?

De csakhamar megkaptam a választ erre a kérdésemre, mert ekkora biztonságérzetem még sohasem volt azelőtt.

Zsolt reggel, és este is meglátogatott engem, pedig a kórház igencsak messze volt.

Hajszoltan, és borostásan jött és ment, miközben igyekezett dolgozni is.

A karikagyűrűmet semmi áron nem akartam levenni, de a kórházban nem maradhatott rajtam ékszer, így Zsolt viselte a kisujján az ott létem alatt.

Hamar hazakerültem de sokáig lábadoztam.

Azonban a feladatok nem csökkentek, most pedig egyre inkább ránk nehezült minden.

Sokat kellett sétálnom, hogy újra összeszedjem magam. Kora este lehetett amikor valami a parkban megrezdült az olvadozó havon. Hamar észrevettünk egy aprócska, és nagyon sovány kis sünt. Igyekezett menekülni, de csak a bokor aljáig bírta szusszal. 

-Ilyenkor neked nem kéne itt lenned- mondtam neki.

Zsolt pedig kesztyűs kezébe kapta a kis jószágot. Felvittük az emeletre, és az otthon lévő üres kalitkában kapott helyet a nappaliban a kutyusunk nagy örömére.

Aztán egy gyönyörű meleg nap reggelén elmentünk autóval kirándulni hárman, Zsolt, én és a kiskutyánk.

Elhagytuk a Fővárost, és egyre messzebbre autóztunk, míg aztán a lakott területeket elhagyva dombos táj ölelt körül bennünket, majd behajtottunk az erdőbe. Egyre kanyargósabban futott az út, szakadékok és patakmedrek váltogatták egymást.

Aztán egyszerre csak kora tavaszi mező közepén találtuk magunkat egy elágazással, innen apró településre jutottunk.

Amikor megérkeztünk és kiszálltunk, szinte fejbe kólintott bennünket a nehéz, tiszta levegő.

Állatok bégetése, és mekegése keveredett a tavaszi szellőben a kakasok kukorékolásával, és a mindenféle más háziszárnyasok sipákolásával.

Az utcákon a gyerekek, ha beszaladtak valamelyik kapun a kerékpárjukat csak úgy félrefektetve szabadon hagyták.

Mi azonnal körülnéztünk, nem akarja-e ellopni valaki, de egy teremtett lélek sem figyelt fel a játékokra.

Bámészkodva álltunk a magasan fekvő úton, és figyeltük a falu túloldalán magasodó hegyeket, a rügyező, színes lombokat.

Nemsokára megszólítottak minket, és beinvitáltak bennünket egy házba, Zsolt visszalépett és bezárta a kocsit.

-Nem kell-szólt a házigazda- az enyém is kint van, a kulcsot is benne hagytam.

Mi pedig összenéztünk, milyen bátor ember.