(És
2016-ban bevezették a meningococcus elleni kötelező védőoltást…)
1.
Kleks:
Nagy
paca… A lakást ki kell festeni… Óriási a színek kavalkádja… Melyik legyen, nem
súgja meg egyetlen hang sem… Ideátról honnan tudjam, mit szeretne Zsófia? Extra
feltétel extra feltéttel: feketét soha…
2. Kleks:
A HALÁL
színe mégis a tűzpiros. Nem üt a gondolat, a szív sem zakatol, nincs többé
extrasystolés arrhythmia, a vér sem
bugyog… Megáll a tűzpiros.
3. Kleks:
A veséd
is leállt. Dializálják. Torkodba cső nyomja a levegőt… A szemeid nyitva… Nem
beszélsz, de itt vagyok én, a tükör.
4. Kleks:
Vakarjuk
a falat… Sárga volt. Roma szín – mondtad. Na, jó, legyen akkor naspolya…
Felpúposodik a fal, a buborékokat elnyomom… Nem ezt szeretnéd. Mikor utoljára
itthon voltál, sárga volt. Jó lesz ez! – mondom Atesznek, aki majdnem leszédült
a létráról, majd kapar, vakolt és újra sárga a fal. Visszatértünk a múltba.
Mégis kellene egy DeLorean DMC–12.
5. Kleks:
Láttam
egy filmet. Még régen. Veled együtt néztük… Halálsoron volt a címe… Sötét
bogarak hadát szívta ki a betegből a gyógyító… Hol volt vajon, mikor a Szent
Lászlóban feküdtél? Ja, emlékszem, akkor már elnyelte a villamosszék… Jó tett
helyébe… De tudod.
6. Kleks:
Csupó
Gábor megálmodta a Fecsegő tipegőket, Te meg tovább rajzoltad őket… Figurák itt
és ott, meg amott… Ha jobban szerettél volna animálni, mint színházakba járni,
fényt csinálni, tervezni jelmezeket, teremteni karaktereket, most Utánad
csukódna az ajtó, ahogyan bekukkantasz, s azt mondod: „Szia, Anya!”
7. Kleks:
Tegnap
megőrültem, de csak egy kicsit… Gondolom, különben nem ismerném fel a betűket
itt, a laptopom klaviatúráján sem. Írni még tudok, de aludni soha, azt mondják
az orvosok: inszomnia.
8. Kleks:
A
templomba tegnapelőtt sárga és narancsszínű virágokat vittem. Zoli, a pap
megállított, bemutattam neki a nevelőapád. Igen, Laci is itt járt. Felnőttél,
már örülnétek egymásnak, mint az utolsó drámavizsgádon, s méhednek gyümölcsét
ma megmutatnád, de megfosztattam tőle, hogy nekem is legyen egy csillagvirág
Unokám.
9. Kleks:
Volt
egy nipped. A páva. Nagymamádé volt, s mindenhova Magaddal vitted, pedig én úgy
utáltam azt a porcelánt. Te pedig benne érezted azt, hogy Neked is van, ha csak
a Mennyekben is Nagymamád.
10. Kleks:
Darabjaira
vágva minden élőlényben tobzódnak a színek, s túlvilágé úgy tudom, a lila.
Ezért nem lesz otthon a szobámban soha-soha levendula.
Írásod, kedves Ditta, a múltat s a jelent együttesen érzékeltető emlékezés. Emlékező sorok (mintegy pacákként) a Zsófival közös életről, jelzőkkel, színekkel festett beszámoló megtört utakról, az alig leírható hiányról-hiányokról... A halál hatja át írásod, amely azonban - nem találok rá most jobb kifejezést - nagyon eleven...
VálaszTörlésEz egy furcsa emlékezés, mert egy pszichológiai tesztre épül. Annak a képeit próbáltam a magam módján értelmezni ( https://index.hu/tech/net/2009/08/01/vegezze_el_a_rorschach-tesztet/)
Törlés"A halál nagyon eleven."- ezt írod Francis. Akkor már élet a neve vagy, ha félreértelmezem, akkor a gyász soha nem múlik el bennem.
VálaszTörlésÉreztem, kedves Ditta, hogy megjegyzésem más értelemben is hat majd, mégsem módosítottam. Mert igaz, az elhunytak emléke örökké él bennünk. Ám, hogy elsődleges szándékom szerint értsd: az elevenséget mindenekelőtt az írás minőségére értettem.
TörlésKöszönöm szépen, s minden mást is, Francis!
TörlésKöszönök szépen mindent, Tibor! <3
VálaszTörlés