Bogár Gábor bemutatkozása

Köszöntjük a Portálunkra most érkező Bogár Gábort.

Bemutatkozásaként, egy  könyvkiadónak  írt levelét olvashatjuk.

Tisztelt Szerkesztőség!

    Bogár Gábor vagyok, korábbi nevemen (2006-ig) Réti Gábor voltam. Ezen a néven tíz évig publikáltam 1985-1994-ig verseseket, novellákat, elmélkedéseseket. Tavaly egy kötetet is  összeállítottunk  Kartali Zsuzsi barátommal ( több kínai útikönyv, és remek  publicisztikák csodálatos szerzője , sőt most már egy nemsokára megjelenő mesekönyvé is), aki hajlandó volt velem együtt átrágni magát az elmúlt harminc évem irodalmi termésén, legalábbis azon a részén, amely két nagy égetési rohamom után megmaradt belőle.
Zsuzsi  ( több kínai útikönyv, és remek publicisztikák  csodálatos szerzője )segített a válogatásban, s közben hol azzal lepett meg, hogy valami olyan darabot talált figyelemre méltónak, amit én inkább csak viccből adtam oda neki; hol pedig kegyetlenül megtépázta egy-egy kedvencem tetszetősnek vélt tollait, és az íróasztal aljára utasította azt, ami maradt belőle.   Fél évi munka után, szigorúan értésemre adta, hogy befejezettnek tekinti a „könyvünket”, és most már ne álljak elő azzal, hogy újabb régi gyöngyszemeket találtam, hanem induljak neki a kiadó megkeresésének. Ez nekem igen nehezemre esik, ezért telt el már hét  hónap azóta, hogy közös „gyermekünk” megszületett.  És ha nem félnék, hogy Zsuzsit  ( több kínai útikönyv, és remek publicisztikák  csodálatos szerzője )magamra haragítom, talán még most is inkább csak  babusgatnám a csecsemőt.  Korábban is barátaim, köztük néhány neves író barátom unszolására kezdtem el publikálni, és örültem, ha verseim, humoreszkjeim, prózáim megjelentek, de nagyon megviselt lelkileg a szerkesztőségekbe járkálás. Egyetlen kivétel volt ez alól :Berkes Erzsi néni a Mozgó Világnál, akit nagyon szerettem, és remélem, hogy most valahol nagyon magasan  illatoznak neki a virágok. Meg talán egy fiatal szerkesztő a miskolci Napjaink-nál, akinek – nagyon szégyellem, de -, nem emlékszem a nevére, és akihez nem kellett kilincselni, mert ő keresett meg engem, leközölte négy versemet, és ebből csak kettőnél nem vette észre, hogy a másik oldalon még folytatódik. Úgy látszik, ahogy jönnek elő az emlékek, megcáfolom, amit mondtam, mert például Lágler Péterrel is  jó volt együtt dolgozni, amikor valahogy betévedtem a Kapu-ba – az ő kritikái tartós jó hatással voltak rám, további figyelmesebb és elmélyültebb munkára ösztökéltek. ( Nem is beszélve arról, hogy tudtomon és akaratomon kívül eljuttatott Los Angelesbe. ) Így volt ez Kőrösi P. Józseffel is, aki ’87 vagy ’88-ban, a Kozmosz könyvkiadónál addig „rugdosott”, amíg összehoztam neki egy szája íze szerint való  novelláskötetet, amelynek megjelenése előtt, borzalmas ifjonti nagyképűségem következtében, csúnyán összevesztem vele. Ha Futaki Jóska nem lett volna ott, talán még össze is verekszünk. Így nem lettem 24 évesen elsőkötetes.
   Aztán a Ludas Matyiba is szerettem bejárni, bár inkább csak azért, mert kicsi gyerekkoromtól kezdve imádott szerzők között lehettem. Az már csak hab volt a tortán, hogy addig jártam a nyakukra, amíg – nem sokkal a lap megszűnése előtt -, a szigorú Árkus József, legalább egy alkalomra beeresztett szerzői  közé. Bár az írásom címét megváltoztatta, de ezt azóta szívből megbocsátottam neki, és kívánom, hogy ez ne zavarja meg örök nyugalmát. Hát kábé ennyi jóra emlékszem, és nagyon sok gyötrelemre, amelyről szereplői iránti tiszteletlenségből inkább hallgatok.
    Aztán a 90-es évek közepétől - azon kívül, hogy elegem lett a szerkesztő urakból - azért is hagytam abba a publikálást, mert belevetettem magam a rock zenébe, és úgy gondoltam, hogy inkább kedves kis fülbemászó dalokkal akarom megváltani a világot. Erről tíz év után láttam be, hogy nem fog sikerülni.  Közben  a versek meg novellák meg elmélkedések írásáról továbbra  sem sikerült leszoknom – magam is megdöbbentem, hogy ( saját lusta tempómhoz képest ) milyen sokat írtam, amikor most újra rám jött a kötet-kiadás beteges ötlete. ( Nem tudom, hogy miért nem tudok ezzel várni addig, amíg meg nem haltam, amikor minden erőfeszítés nélkül, magától menne a dolog, és kell itt nekem megint erőlködnöm. )  Tettem is egy-két bátortalan kísérletet az elmúlt majdnem húsz évben irodalmi lapok felé, de a tíz év publikálás alatt összeszedett lelki sérülések után már nagyon hamar, és nagyon hosszú időre elment a kedvem, és visszatértem gyermekkorom kényelmes örömeihez: újra barátaimmal osztottam meg a gondolataimat, és műveim élvezetét.
    A harmadik évezredben összesen két nekirugaszkodáshoz  bírtam összeszedni a gyomromat. Egy internetes  megjelenés a Spanyolnáthában, meg egy Az irodalom visszavág ban – utóbbi 2005-ben, és csak tavaly, véletlenül tudtam meg, hogy ott leközölték egy versemet.
   Hát ennyit a panaszaimról, meg a „sikereimről”; és ha a Tisztelt Kiadót érdekli, szívesen küldenék egy kötetre valót az elmúlt harminc évem irodalmi próbálkozásaiból, ahogyan Kartali Zsuzsi barátom ( több kínai útikönyv, és remek publicisztikák  csodálatos szerzője ) valami laza, de szerintem érdekes koncepcióval egymás után rakosgatott belőlük.
    Még egyszer elnézésüket kérve, hogy még életben vagyok, ami tudvalevőleg megnehezíti az érdemes írók felfedezését a magyar gyakorlat szerint,

                       maradok üdvözlettel: Bogár Gábor