A fehér alagút ( Gyermekkori emlék)





Tél volt, hideg. Szüntelenül kavargott a hó, előbb a lépcsőig majd a küszöbig nőtt, egyre csak nőtt. A viharos szél belekapott a porka hóba, s repítette is tovább nagy torlaszokat dobálva szanaszét. Az ólnak már csak a hósapkás teteje látszott, a körtefa ágai roskadoztak a súly alatt, s magasra tornyozta a kerítést.
Mi, gyerekek, örvendtünk a neki. A szobában duruzsolt a tűz, kellemes meleg lebegett. A sütőben sárgára pirult a tökmag. Anyám az asztal közepére tette a tepsit gondosan egy lapítóra. Ilyenkor mindenki a maga kedvére töltötte az estét tökmagozás közben. Imre és Jani sakkozott, Gyuri elmerülten rajzolta édesanyánkat, amint a kályha mellé húzódva olvasott, én pedig a tündérek világába merültem el. Édesapám valamelyikünk cipőjét javítgatta, s közben tömte a kályhát. Olykor kinézett az ablakon, s homlokán mélyülni látszott az idő keréknyoma. Az est belopta magát a fejünkbe, s egyre laposabbakat pislogtunk.
 - Lefekvés, egy-kettőre! – tette le anyám a könyvet a kezéből.
Nem is tiltakoztunk ellene, a havazás izgalma s a fáradtság megtette a magáét. Hamar elaludtunk, csak a szél süvített odakinn.
Reggel, mikor kinyitotta apám az ajtót, csak úgy omlott a házba a sok hó. Anyám tett még ránk takarót, téli kabátot, nehogy megfázzunk, majd gyors mozdulatokkal meggyújtotta a tüzet. Apám pedig serényen lapátolta ki a havat. A kályhában erőre kapott a láng, s melege lassan szétterjedt a szobában. Olvadozni kezdett a jégvirág az ablakon. Erre már ugrottunk is ki az ágyból, kapkodva öltöztünk fel, s rohantunk az udvarra. Örömünk azonban rögtön kettőbe tört. Méteres falként meredt ránk a hó! Édesapám már javában lapátolt.
-       Gyertek, fiúk, segítsetek!
Nem kellett biztatnia őket. Kinek villa, kinek szemétlapát jutott, Janinak csak egy deszka- darab.  Versenyezve ásták ki az utat az ólig.
 A szél már messze járhatott, hó se hullott, s a kék égen hidegen szikrázott a nap. Ott lábatlankodtam mellettük, amíg édesapám rám nem szólt:
-       Menj be gyorsan a házba, Bogárka, mert megvesz az isten hidege!
Szaladtam is be gyorsan, a fagy nagyon harapdálta már az orromat.  De a szemem az ablakon volt. Vágyódtam ki a szép téli világba.
Anyám arcán gond ült. Nem beszélt, tett-vett a házban, a bab főtt a fazékban. Mire elkészült a nagy hóban az alagút, testvéreim és apám keze is vörös lett, kicsípte a hideg.
Nagy örömünkre szünetelt a tanítás a nagy havazás miatt. Az éjszakai fagyok megkeményítették a felhányt rakást, s előkerült a szánkó. Még apám készítette pár éve. Kicsi volt, így párba osztottuk egymást, és sorra csúsztunk le az alagút oldalán. De előbb jól bebugyoláltak minket. Apám nagy gonddal tekerte a lábunkra a kapcát, anyám pedig papírral bélelte ki a vékony cipőnket. Így se tartott sokat, hamar átázott a cipő, vizes lett rajtunk a ruha. De a meleg szobában kályha fölé tartottuk meggémberedett kezünk, s a cipők is száradtak a lenyitott sütő ajtaján. Amint lehetett rohantunk ki a szabadba, mint tavasszal a szilaj kis csikók.
Jól éltünk. Volt krumpli, tej, tojás, bab, a padláson füstölőn disznóhús . Édesanyám finom kenyeret tudott sütni. Igaz, apám dagasztotta, mert a nagy teknő tésztát nem bírta kigyúrni anyám. Kora hajnalban - még szürkületben – készültek a sütésre. Mire felkeltünk, már a kemencében illatozott a kenyér, s megsült a madárlátta cipó is. Még szemük is volt, búzaszemekből varázsolta oda anyám.  
Alagútunk egyre roskadt, a hó lassan kiolvadt alóla.
 Egyik nap nagy dobszóra szaladtunk a kapu elé. A falu Gyuri bája jött a hirdetéssel.
Tram – ta - tam, tram - ta - tam!
-        Közhírré tétetik! Holnaptól megnyílik az iskola! Minden gyermek vigyen magával tűzrevalót!
 Tram – ta - tam! S azzal tovább ballagott.
 Lógó orral mentünk be a házba. Ez ellen nem volt kifogás. A tanulásban nem ismerték a tréfát szüleim. Este anyám tüzes vasalóval szárítgatta a ruháink, apám pedig tiszta papírral bélelte ki a cipőnket, a kapcák a kályha szélén száradtak. Előkerültek a füzetek, a tankönyvek.  Pirult a tökmag is a sütőben.
- Ne búsulj már, kitart a fa márciusig, s a hideg is engedett - mondta halkan apám anyámnak - és megszorította a kezét.
Most kezdtem sejteni, hogy a nagy havazás idején miért volt gondterhelt anyám, s miért mélyült el apám homlokán a barázda.


4 megjegyzés :

  1. Hogy az a jel mit jelent, nem tudom, remélem jót. Nem azt akartam. hanem a mosolyt.

    VálaszTörlés
  2. Drága Hajnalka!

    Szeretettel gratulálok neked, és örömmel találkozom Veled itt is: Mara

    (Mellékesen a jelek közül a mosolyit, meg a tapsolót tudom én is mit jelent)

    VálaszTörlés
  3. Drága, Mara, Radmila, köszönöm., Hajnalka :

    VálaszTörlés