Séta, őszi reggelen (avagy vissza a jelenbe)

magán-alagút,
fázós csend, homály,
vákuum-villanás,
elbúvó élet.
némi szorongás,
berzenkedés és
harag; elnémult,
elárvult lélek.

zárt kapuk erdeje,
tonnányi teher-tömeg,
nagy agyszülemény-gyár.
felhőtlen borongás;
zivataros napfény.
soha nem láttam még…
mindig is ezt láttam…
mintha láttam volna…

szürke álmokból kitör,
csatazajra ébredve,
egy magzatnyi darabom
eszmél a végtelenre.
micsoda – mi nem csoda?
újra madárdalt hallok,
tünedez a félhomály
újra szólnak a hangok.

Ébredésem eldöntött már;
takarodj, te kusza álom!
valamikor enyém voltál -
most már halálod kívánom!

Itt a reggel, az őszi köd.
Lágyan simogat a pára.
Most a természet tart tükröt
nyiladozó pupillámra.

Csicsergés a madárlakban,
virágillat leng köröttem;
hogyan nyugodjak meg abban,
hogy eddig észre se’ vettem?!  
                           
                                                             13102324bg