Örvény

Piszkosszürke

Duna vize

rút örvényét

rejti, rejti

énelőlem,

ősz fejemet

bús jelenést

kíméletlen

tekergeti,

csavarja és

húzza le a

mélybe, mélybe.

Az ki látja

keze, lába

reszket, reszket.

Feneketlen,

forgó örvény

rút tölcsére

magába zár,

halál-sikoly,

fülének most

legszebb mosoly.

„Segítsetek,

apám, anyám!

Inkább, talán

várjatok rám.”

„Küzdjél lélek,

nem magadért

szeretteid

léte a tét,

terád várnak,

várnak, várnak

mert ők még csak

fiók-fecskék.

Örvény tölcsér

hasad, hasad.

Veletek

maradok,

hozom a

magvakat.