Elhallgatott bűn



"Bűnömet végül megvallottam neked és nem takargattam vétkemet..." ( Zsolt.32.5 )

Kiállni
reszkető lábakkal
anyám elé,
szégyen nélkül ma se mernék,
-bár hallanám féltve-intő szavát-
hogy megvalljam neki bűneim,
mint rég,
mit el se követtem,
boldogan beismerném.

Nem alázott meg
gyermekded vétkeinkért,
míg körbelihegtük őt
százszor elhadart érvvel.
Nem a bűnöst kereste,
a bűntelent.
Ő volt nekünk
a követendő példakép.
A jót dicsérte szüntelen,
mikor fennhangon ránk szólt,
s mi felnéztünk rá
irigy bűntudattal.
Tudjátok,
minden emberben van valami jó,
amiért a bűn megbocsátható.
Ilyenek vagytok ti is mind.
Az is,
aki közületek ma vétkezett,
s végigmért huncutkás mosollyal,
s mindnyájunkat
önmagunkkal büntetett.
Hagyta,
hogy az elhallgatott bűn fájjon,
tisztuljon a lelkünkbe mart seb,
s várt.
Várt a kibírhatatlanságig.

Tudta,
hogy könnyek közt bűntudattal
elébe áll majd
-véréből kisajdultak igazságával-
bűnösök közül
a bűnösebb.

Seres László


7 megjegyzés :

  1. Itt is megérintettek soraid, kedves László.

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Nagyon örülök Kedves Ditta, ha elnyerte tetszésedet...)))

      Törlés
  3. Csodálatos, megérinti az ember lelkét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm megtisztelő figyelmedet Kedves Ibolya...)))

      Törlés
  4. Köszönöm Kedves Tibor szavaidat...)))

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Kedves Tibor szavaidat...)))

    VálaszTörlés
:) :)) ;(( :-) =)) ;( ;-( :d :-d @-) :p :o :>) (o) [-( :-? (p) :-s (m) 8-) :-t :-b b-( :-# =p~ $-) (b) (f) x-) (k) (h) (c) cheer
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.