Ünnepvárás

 

 

 

Minden ünnepélyesnek tűnt. A surrogó kisfilm hangja, az osztályterem melege jól eső érzéssel töltötte el. Karácsony közeledtére figyelmeztette a tanterem díszítése, az otthoni vaníliás sütemény illata, a ködpárás reggel nyirkos hűvöse. Csípős kedvében érkezett a nyargaló szél a faluba, fekete felhőket gomolygatott maga előtt, végig rohant a fákon, dühödten rázta meg a zölden hivalkodó fenyőket.

Várakozás hangulata költözött a lelkébe. Mára iskolai foglalkozásra hívták. A film nem tudta lekötni, tekintete egyre csak az ablakot leste. Aztán elcsendesedett a kinti világ. Ökölnyi pelyhekben kezdett esni a hó, sűrű fehér színével befestette az eget, a levegőt, a templomtornyot, a fákat. Ujjongás szakadt fel belőle, a várakozás boldog öröme. Szüntelenül hullott, kavargott a hó.

Végre, hazaengedték. Mint felszabadult kiscsikó rohant ki a tejfehér sűrűségbe. A szél belekapott a kabátjába, havat fújt a szemébe. Nem törődött ezzel, megszaporázta a lépteit.  A kerítéseket, házakat hósapka födte már, térdig süppedt a puha fehérségbe. Csodavilágba került. A kéményekből felszálló kék füst, az ablakokban az advent fényei hirdették az ünnepet. Hajtotta a kíváncsiság. Vajon, megjött már az angyal? Hozott karácsonyfát? A kapu előtt megtorpant. Sötéten bámult rá a ház.  Egy pillanatig elfogta a kétség, a félelem, aztán belépett az udvarra. A tornácon nagy kupacban állt a hó. Semmi nem mutatta az ember nyomát. Hisz az angyalok repülnek, derült fel az arca. Türelmetlenül kukucskált be az ablakon, és a szemébe fények villantak. Apró kis gyertyalángok pislogtak a benti homályban. Kimondhatatlan öröm öntötte el, valósággal bezuhant az ajtón. Erre felgyúlt a villany, sercegtek a fényszórók a karácsonyfán, alatta ajándékcsomagok lapultak, szólt a Mennyből az angyal. Szülei is épp akkor léptek be a szobába.

 Mindenkit elbűvölt az öröm, a szeretet ünnepének hangulata. Percekig bámulta a csodát, majd énekelni kezdték ők is a karácsonyi dalt. Kellemes meleg lebegett a házban, s a lelkében nagyobbra lobbant a szeretet.