Home » Sánta Zsolt » Versek » A sors

A sors

   
















Sündörgő patakok fodrozzák
Az erdő szemérmetlen testét
Ezernyi csillag gyújtja önmagát
Míg Hold arcán az ezüst-festék

Ragyog – a csobogás mégis fel-
Fel szökik az éteri magasba
A táj mint önmaga ellensége
Ruhátlanul szökik a tavaszba

Elhuny a gyertya – minden csillag is
A hajnal vakító palástban üzen
Rákúszik az ébredő tájra
Majd csont-ágai közt megpihen




2014. ápr. 2.


Sánta Zsolt



Címkék: ,
Share:

3 megjegyzés :

  1. Bátai Tibor2014. április 7. 15:53

    Hangulatos sorok.

    VálaszTörlés
  2. Unknown2014. április 10. 12:19

    Meghatóan szép költői hangulat.

    VálaszTörlés
  3. M. Fehérvári Judit2014. április 16. 20:14

    Csodálatosan egyedi képekben írsz!

    VálaszTörlés
:) :)) ;(( :-) =)) ;( ;-( :d :-d @-) :p :o :>) (o) [-( :-? (p) :-s (m) 8-) :-t :-b b-( :-# =p~ $-) (b) (f) x-) (k) (h) (c) cheer
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )