a Kockás Füzet repeszei

Tárgyalás nélkül zártak magamba.
Tényleges életfogytiglan ez.
A folyosón jön-megy a képzelet, zörgeti
a kulcsokat. Ilyenkor azt hiszem,
szabadon akar ereszteni, de végül,
az ablakokon át, csak felhőket
nézhetek. Szeretek felhőket
nézni, mert olyan tájakat gondolok
alájuk, melyekre mindig is vágytam.
Néha betűkből-hajtogatott galambot
küldök egy ismeretlennek. Minden
alkalommal visszajön és levelet hoz.
Tőlem.

*
...ha bevennék valamilyen frankó
stimulálót és piálnék rá, mondjuk
immár szabadon készíthető pálinkát,
kifordulhatnék magamból, sőt,
befordulhatnék abba a szélcsatornába,
melyben azt gondolhatnám, van még
rajtam lobognivaló...

*

Tegnap árnyékot kerestem, de
elvakított az égi fény. Ezért nem
találtam árnyékot.
Így a ragyogásnak sem tudtam
örülni.

*
Naponta más álmodja álmomat, melyre egy idegen emlékezik,
s amint növekszik bennem a halál, levedlem a jelent,
mert csak így férhetek az elmúlásba, de addig
ezernyi elszáradt én hever mögöttem s azokból a még
hasznosítható emlékeket kinyerve, verset próbálok hajlítani,
ám a szavak ékszerészei hiába várják, a múló Idő
mind nagyobb nyomása alatt, mégsem préselődik gyémánttá
a pillanat.

*

Nem számolom napjában hányszor veszek levegőt.
Sokak szerint felelőtlen vagyok,
mert fölvásároltam néhány évre való szívverést is.
Talán igazuk van, hiszen üres a kassza.
Be kell törnöm múltamba, hogy visszalopjak valamit,
de a felejtés biztonsági őreit nehéz lesz kijátszanom.