Az ördög színe

    

    A tanszék ablakán beszűrődő tavaszi nap lassanként kúszott be a redőnyök között. Bogumil a könyvespolc elől kilépve kinézett a hatodik emeleti ablakból. Csiklandozni kezdte öreg szemeit a ragyogás, így lassan lehunyta a pilláit. Pár másodperc múlva Oljusa hangja csendült fel a fizikai kar folyosóján és az idős professzor hátat fordítva az aranyló fényözönnek kíváncsian várta a tanszék gyönyörű laboránsát.

– Elkészítettem a jelentést professzor úr. Itt hagyom az asztalon – mondta a tünemény, aki ha nem egy fizikai laborban töltötte volna napjait, akár fotómodellként is megállta volna a helyét.

– Köszönöm Olga. Kérem a jövő heti előadásaimat mondja le, el kell utaznom Szentpétervárra egy fontos konferenciára – a nőre sem nézve intett, hogy elmehet. Amint Oljusa kilépett a tanszékről a fizikaprofesszor szomjasan itta be a nő után maradt francia parfüm illatát. A bódító virágillat illett a nőhöz: mámorító volt és szenvedélyes. Bár éjszakánként álmaiban Bogumil többször is átélte a gyönyört szépséges kolléganőjével, az egyetem falai között olyan ridegen viselkedett vele, amennyire csak lehetett. Még a látszatát is kerülte annak, hogy a nő megsejthessen bármit a belső vívódásairól. No, igen. A szláv lélek. Az orosz mentalitás. Soha sem értették nyugati tudóskollégái, hogyan lehet egy ilyen jó képű, zseniális elme magányos. Míg a nyugati kollégák egy-egy konferencia alkalmával hajnalig élvezték a szállodák, nyújtotta női szolgáltatásokat, addig ő bezárkózott a hotel szobájába és olvasott.

   Most is ezt tette. Tudományos publikációjának angol szövegét futotta át. A szenzációs felfedezése dióhéjban arról szólt, hogy orosz tudósok egy csoportja közös kutatást végezve szenzációs eredményeket ért el a színképek előállítása és elemzése terén. Bogumil felfedezése váratlanul érte magukat a fizikusokat is. De annál jobban örülnek majd neki a képzőművészek. Hiszen ennek a kísérletnek köszönhetően bebizonyosodott, hogyan "öregszik" például egy festmény. A napfény érte festékfelület, mondjuk a sárga szín, miért változik idővel pirosra, majd teljesen sötét-bordóra, illetve feketére. Vagyis hogyan jön létre a polimorfikus átalakulása.

     Valójában egy másik kutatáson dolgozott tudóstársaival, amely a kalkogén üvegek polimorfikus (némely elemnek vagy vegyületnek többféle formában való kristályosodása – a szerző) sajátosságait vizsgálta. A professzornak kitűnően felszerelt műszerállomány állt rendelkezésére – értéke közel másfél millió euró –, így szinte minden adott volt a zökkenőmentes munkához. Ennek köszönhetően spektroszkópiai módszerrel be tudta bizonyítani, miként történik a színváltozás. Bogumil tovább olvasta a publikációját: „ A spektroszkópia egy olyan optikai műszer, amely színek előállítására és elemzésére szolgál. Egy kép megfestésénél közel 90 féle különböző ásványt és vegyi elemet lehet használni. Gyakran használnak auripigmentet és realgártot, azaz arzénércet. Ezek az aranysárga, egyhajlású rendszerű ásvány-típusok ha napfény éri őket, idővel elkezdenek sötétedni, megváltoztatják eredeti színüket. Hosszú ideig a tudósok nem értették a fizikai természetét ennek az "öregedésnek". Az én kísérleteim közben derült ki, hogy a vegyület többféle formában kristályosodhat, vagyis polimorfizálódik, ez okozza a színváltozást.”

    Míg olvasott az ablakon beszűrődő aranyló fénysugár lassan a kézfejéhez ért. Milyen öreg vagyok, gondolta a májfoltos kézfejére pillantva. Mindent elértem, amit tudósként akartam, még sem vagyok boldog, sóhajtott egy mélyet, majd felállt és táskájába pakolva a cikket elindult hazafelé.

– Késtél ismét – dörrent rá a Hang.

– Ügyeket kellett intéznem – mentegetőzött a professzor.

–  Ezt nem fogadom el. Tudod te, kivel beszélsz? – a Hang úgy csapott le az idős férfira, hogy az majdnem elvesztette az egyensúlyát.

– Én ne tudnám? Az apám vagy – azt hogy mennyire nem örül ennek a családi köteléknek, már nem merte hangosan kimondani.

– Igen. Bog* vagy, tehát Isten, mint én. Én, CsernoBog, a szláv istenek atyja, és a te atyád – őrjöngött a Hang, aki egy félelmetes fekete árnyként ült a professzor karosszékében.

– Atyám, minden szlávok gonosz démona, hagyjál már békén az örökös neveléseddel. Lassan hatvan éves vagyok, s minden nap elmondod, hogy rossz ember legyek. Akkor meg miért kérsz számon néhány órát rajtam. Mondjuk azt is valami borzalmas aljassággal töltöttem és ezért kellett késnem – hazudta Bogumil meg sem fordulva a Hang irányába, mert attól tartott, hogy arca elárulja a lódítását.

  A fekete árny odakúszott mellé és démoni hangja sziszegve szólt. Bogumil minden idegsejtjén áthatolva szinte betűként dobolva az agyában érezte a következő szavakat.

– Tudod, te, hogy a szláv népet a több ezer éves történelme során miért nem győzte le soha egyetlen más nép sem? Soha nem volt egyetlen vesztes csatája sem, érted? És miért?  Mert én voltam az, aki ott volt minden történelmi jelentőségű pillanatánál és a saját fiaim írták a szláv történéseket. Szvjatoszlav, Volodimir nagyfejedelmek, Rettegett Iván, Borisz Godunov, Nagy Péter és II. Katalin, Raszputyin, Kutuzov és megannyi nagyság. Cárok, tudósok, hadvezérek.

Mind az én szülötteim. És akkor jössz te, Bogumil CsernoBog, aki ha úgy akarom Nobel-díjat is kaphat a mostani felfedezéséért, szembeszállsz velem? Velem, a minden oroszok nagyhatalmú fekete istenével?

     Bogumil hirtelen megfordult.

– Én a fényt kutatom. A színeket. Te pedig a sötétség vagy. A feketeség – vágta oda a szavakat az árnynak. – Mindig a homályba burkolózol, soha nem látod a napfényt. Tudod te milyen színe van az aranynak? A boldogságnak? A szerelemnek? Nem, atyám. Te ezt nem tudhatod, hiszen te magad vagy a Sötétség. CsernoBog, a Fekete Isten.

    Tehetetlenül rogyott le a padlóra és keserű hangon folytatta:

– Győzelemre és hírnévre viszed a szülötteidet, ezt nem vitatja el senki. A szláv nép dicsőséges múltjában is szereped volt és van. Ennek titkát őrződ is immár háromezer éve. De ha megállítanál egy oroszt és megkérdeznéd, hogy boldog-e, csak minden századik válaszolna igennel.

– Miről beszélsz te? Kit érdekel a boldogság, a szerelem? – ordította a démoni Hang. – Itt a nemzet jövőjéről van szó. Az én teremtményeim a szláv nép azon fiai, melyekkel egyetlen nép sem dicsekedhet. S mindennek ára van, ezt te is tudod. Jó emberek nem csinálnak történelmet. Ahhoz zsarnokság, aljasság, becstelenség és gyilkos hajlam szükséges. Te nagy tudós vagy, fiam, Bogumil. Hatalmas jövő áll előtted. Még számtalan találmány van a tarsolyomba, ami a fejedbe kerül, és világhírnevet hoz neked.

    Bogumil hirtelen felemelkedett a fekete padlóról. Egy hirtelen mozdulattal felrántotta fekete függönyt és kitárta az ablakot. Az aranyló napfény robbanásszerűen öntötte el a mindig sötét szobát és a sarokban ülő szürke árnyhoz ért. A professzor a spektroszkóp után nyúlt és a sarok felé irányította. A feketeség felhorkant. Majd üvölteni kezdett. Hatalmas szikrákat szóró szemei égő parázzsá váltak a hirtelen betörő aranysárga fény láttán.

– Bogumil, mit teszel fiam? – ordította a szlávok hatalmas CsernoBogja.

– Kutatásaimban, ha napfény ér egy felületet a fizikai hatásra sötétedni kezd. Most ennek az ellenkezőjét próbálom ki rajtad, Atyám.

    A fekete alak a napfény hatására realgár formát vett fel. Bogumil a kezébe vette és a kitárt ablakon kihajolva amennyire erejéből csak telt, messzire dobta…

– Keresd meg valamelyik másik gyereked, te, Démonok legaljasabbika – kiáltott fel dühében és nagyot kortyolt az arcán végigfutó fénysugarakból.

    --------------------------------------

* Bog-szlávul Isten