(A fotó Juhász Árpádné Erzsébet munkája)
Szembe velem komor arcok jönnek,
mögöttem sem lesznek sokkal szebbek.
Kabátzsebben kong a lét,
nem csörren, csak néha
csurran egy kis remény.
Szürke az égbolt, penészes a kenyér
a lélek húrja némán sír,
kihalnak az erdei zöldikék.
Lefödi a tavaszt a nyár,
az ősz télnek kabátjában hál.
Aki titkos fonalat tart a kezében,
Örök nyarat hozzon az emberek szívébe.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése