Eleinte alig vette észre, halk volt, érintőleges, elvegyült az élet mindenféle bűzei között. De egyre gyakrabban jelentkezett, és mindig kicsit hosszabban elidőzött az orra körül.
Illatanyaga meghatározhatatlan volt, kicsit édeskés, ugyanakkor kesernyés, és valami elképesztő, lélegzetelállító nehéz bűz volt az alapja.
Széttúrta a lakást, ellenőrzött minden zugot, de nem talált semmit.
Még nehezebbé tette a keresést a tény, hogy bárhonnan jöhetett, nem volt megállapítható a keletkezési hely.
Ötletszerűen jelent meg, hol vacsora közben, hol a nászi ágyban, két szerelmes mondat között, megbénítva és lelohasztva harci kedvét.
Dekoncentrált lett, szórakozott, réveteg tekintettel figyelt, mikor tör rá a bűz.
Már ismerősei is kerülték, egyre zavaróbbá lett furcsa viselkedése.
Olyan, mint valami vadászkutya- mondogatták egymásnak szerettei, folyton ugrásra készen, valahova a semmibe figyel, talán nem is biztos, hogy hallja, amit mondanak neki.
Nagyon megváltozott.
Lassan már semmi nem érdekelte, csak a szag figyelése. Már naplót is nyitott, pontosan feljegyezte, hogy hányadikán, hány óra- perckor jött, meddig tartott, milyen erős volt, és aznap hányszor jelentkezett.
Szakkönyveket szerzett, amiből a jelenség kémiai összetételét próbálta tisztázni.
Ő ezt, gáztani kutakodásnak nevezte, de a sok olvasástól nem lett okosabb, csak még jobban elbizonytalanodott.
Múlt az idő, a dolog egyre agresszívabban jelentkezett, egyre hosszabb időre.
Ami furcsa volt az egészben, csak ő érezte a bűzt.
Nem csak nappal jött, éjszaka is felébresztette.
Különböző illatszereket locsolt szét a lakásban, szagtalanítókat vett, szellőztetett, de hiába.
Már alig járt be a hivatalába, beteget jelentett, és erőltetett kifogásokkal ügyeskedett, kollégáinak egyre gyakrabban feltűnt furcsa viselkedése, de nem szóltak neki, senki nem vállalta a kínos párbeszédet.
Csak holdkórosként emlegették a háta mögött.
Egyik éjszaka, különös erővel tört rá a szag.
Felébredt, és egy homályos alakot látott a szoba közepén állni, sovány volt, magas, kámzsája eltakarta feltételezett arcát.
Hosszú köpenye a padlót súrolta, vastag- fekete iszapszerű anyagból volt szőve.
Fel akart ülni, de képtelen volt mozdulni.
A jelenés lassan megindult az ágya felé, egyre nőtt és dagadt, betöltötte a szobát.
Ahogy közeledett, a bűz megbénította légcsövét, tátott szájjal próbálta beszívni a levegőt, de hasztalan igyekezett.
Az alak, az ágyhoz érve széttárta rémes köpenyét, és fekvő alakját beborítva szétterült, elnyelve még az ágyat is.
Napok múltán keresték az irodából, el sem tudták képzelni hová tűnt.
Hanyatt fekve az ágyában találtak rá. Kinyújtott karjai szorosan a teste mellett feküdtek, arca békés volt, csak tágranyílt szemei éltek, mintha erősen figyelne valamit, amit csak ő látott.
Kép: Kapolyi György alkotása
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése