Csörgits Kinga: Drága barátom

Drága barátom, a halál tündöklő angyala meglátogatott engem. Egy csöndes éjszakán érkezett hozzám. Jöttére megremegtek a törékeny jégvirágok az ablaküvegen. Leült az ágyam szélére és megérintette az arcom. Majd mint gyermek, aki óvatosan kóstol, mégis annál mohóbban követeli az új ízét, közelebb hajolt és megcsókolt. Az egységesülés lassan, napról napra vette át az irányítást felettem. Mikor ráeszméltem valójában mi történt velem, már túl késő volt. Emlékképek tódultak elő belőlem, melyek nyomán újraéltem különös utazásom minden pillanatát. A testem pedig hol alig észrevehetően, hol elviselhetetlen fájdalom árán levált a lelkemről. Pontosabban nem tudnám megmondani, a testem vált e le a lelkemről, vagy a lelkem hagyta e magára szűkös, kényelmetlen otthonát. Azt sem tudom hiszel e nekem barátom. De az egységesülés szétzúzott apró pici darabokra. Erőm fogytán a testem már képtelen volt tovább harcolni, de elmém még nem adta fel. Végül a végső vereségtől megkeseredve felfortyogott bennem a düh, a félelem és a gyűlölet érzése. Ekkor jött el a pillanat. Talán mindig is a hátam mögött bujkált. Lopva, leselkedve utánam, várta a tökéletes pillanatot, hogy alkut kössön a lelkemre. Nem kell elvenned - suttogtam. A tiéd lehet. Vidd. Csak legyen már vége. Legyen vége akárhogy. 

Annyi mindenért harcoltam, dolgoztam, küzdöttem az elmúlt 30 évben, ami valójában nem ért egy árva, lyukas garast sem. Semmit. Leszámítva, hogy ehhez a felismeréshez vezettek. Üres, fakó, terméketlen, száraz utak, kapcsolatok, célok, érzések. Az elme felszabadításáról tanítottam és éjsötét útvesztőkön vezettem végig elveszettnek hitt lelkeket. Mi végre? Rendíthetetlen, kizárólagos igazságokat, elveket vallottam és adtam tovább. De kinek a nevében? Saját magam megbízója és felhatalmazója lettem. Megannyi tudás, melyet mások megsegítésének szolgálatába állítva tékozoltam el. Mi végre? Merő gőgből barátom. Merő gőgből. Mert ki mondhatja el magáról, hogy bármit ural, bármit birtokol ezen a földön? Ki mondhatja, hogy vezet, mikor csupán kísér? 

A fájdalmam egy gyönyörű, fényes sárkány képében szállt alá, hogy újra és újra falatozzon belőlem. De a szenvedés ellenére nem tudtam tovább haragudni. Már arra sem volt erőm. Ehelyett mély, tiszta szeretet és hála költözött a szívembe. Utólag hálás voltam annak a tékozló önmagamnak, aki nem értékelte az élet ajándékait. És hálás voltam annak az önmagamnak is, aki tétlenségbe fagyba feküdt egykori énem helyén. Ki ez a nő? ... Nem ismerem... még nem.

Köszönetet mondok mindenért és mindenkiért, ami és aki elhagyott engem, megmutatva a helyes utat, amely befelé vezet. Önmagamhoz.

Hálát adok a fájdalomért és minden ágyban töltött napomért, amikor azt éreztem az egész világ magamra hagyott.

Köszönöm az engem körülölelő közönyt és tétlenséget, mely elvezetett a felelősségvállalás erényéhez. 

Hálás vagyok a mozdulatlanságért, mert így még nagyobb hálával gondolok a szabad lélegzés és szabad mozgás örömére.

Köszönöm a teljes leépülést kívül és belül, a káoszt rend és rendszertelenséget. 

Drága barátom! Egy szép napon, amikor újra kiérdemlem, hogy teljes pompájában érezzem és érzékeljem a világot, mindent másképp teszek majd. Többé nem mérgezem magam felvett szerepekkel, megfelelésekkel. Többé nem teszek semmit a magam kárára azért, mert másnak úgy jó. Ehelyett mindennap amikor felkelek, emlékeztetem magam arra a csodára, hogy élek. Létezem. Lélegzem. 

Álmatlan, fuldokló éjszakákat és kábulatban töltött nappalokat gondolkodtam végig. Hova futok, hova sietek? Miért mindig a rossz embernek mondok igent és a jónak nemet? Miért nem vagyok képes vállalni a felelősséget az életemért és a döntéseimért? Miért fontosabbak számomra a külső körülmények vagy más személyek, mint saját magam? Mikor ismerem fel végre azt az erőt, ami a kezdetektől bennem munkál? Készen van, tökéletes és kerek egész. Nincs szüksége egyéb forrásra, csupán az én szeretetemre. Miért töltöm azzal az időm legnagyobb részét, hogy olyan képet alakítsak ki magamról, ami a külvilág felé tökéletesnek mutat? 

Nos drága barátom! Senkit és semmit nem kötelező szeretni. Sem vér, sem adott szó nem kötelez, ha viszont nem ugyanazt kapod. Mindig van választásod. Akkor is, ha úgy érzed nincs így, akkor is ha mások mást akarnak elhitetni veled. Nem a szüleid meg nem valósított álma vagy, hanem önálló független ember, aki saját feladattal és lélekcsomaggal érkezett ebbe a világba. Az egészség és a szabadság a legnagyobb ajándék ezen a földön, ami embert illethet. Minden más csupán ezután következik. A düh, a félelem, a vádaskodás és a kifogások sora méreg, ami megbetegíti a testet és gúzsba köti az elmét. Minden tétlenségben és halogatásban töltött nappal távolabb sodródsz a boldogságtól, de sosincs késő ahhoz, hogy elkezd megvalósítani a vágyaid és megtaláld azt az embert, aki igazán te vagy ott, legbelül. 

Eredményekben, sikerekben és boldogságban gazdag 2017-et kívánok neked. Láv és imádat.