Csörgits Kinga: A nő a Nő meg a NŐ

A nő, a Nő meg a NŐ… avagy, mi a különbség aközött amit megélsz, amit megélhetnél és amit meg kell élned... akkor is, ha elfojtod. Akkor is, ha elfutsz előle. Akkor is, ha tudomást sem akarsz venni róla.

Nő vagyok. Ezer arcom, szerepem, álarcom, álmom, vágyam, célom, érzésem, titkom, csókom és könnyem van. Még bármi lehetek. Angyal és szajha. Olcsó vagy méregdrága. Utóbbi nagy kedvenc.  Imádkozom és táncolok. Álmodom. Álmokat látok és láttatok. A mindenség rezgéseit hordozom a testemben, az érintésemben. A leírt és kimondott szavaim teremtenek. Életre kelnek és velük együtt te is új életet vágysz, álmodsz magadnak. 

Emlékszem kislánykoromban az üres játszóteret szerettem a legjobban. Felmásztam a mászóka legtetejére és magam föle tartva a kabátom leugrottam. Repülni szerettem volna akár az ejtőernyősök. Azóta eltelt több, mint húsz év. És közben minden egyre csak bonyolultabb lett. Van, ami kifakult és van, ami kivirult az életemben.  Változások jönnek-mennek. Az életem pedig kétségtelenül, mondhatnám, visszafordíthatatlanul megváltozik újra és újra. A sorsom felkap, majd letaszít. Mennyeket és poklokat láttat. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy már nem fordítom el a fejem, ha fájdalmat látok. Az út, melyen járok érdektelenség, közöny és magány övezi. Arcomon örök maszk csábít. Jó így. 

Álmaim a folyóparton szellőfutta látomásként gurulnak szét. A vizet nézve emlékek tódulnak elő belőlem. Néha előveszem őket. Engedem, hogy felszínre törjenek, kitöltsenek… hogy fontosnak érezzék magukat. Persze erre a színházra valójában semmi szükség nincs. Anélkül is fontosak. Épp attól, hogy elengedtem őket, a világon a legfontosabbak. 

Nő vagyok. Tudod. Elég mozdulnom, érzed. Az erő, az energia, ami bennem lüktet… az húz magához. Valójában semmit sem kell tennem. Elég léteznem, lélegeznem. Uralkodásra születtem. Játszi könnyedséggel tekerlek az ujjam köré. Elcsábítalak, kisemmizlek. Bárhol, bármikor. Te belém szeretsz és szenvedsz. Beállsz a sor végére és türelmesen várakozol. Mert te is akarsz egy darabot abból az energiából, ami bennem pulzál. Amiből nem jön még egy. Hasonló sem. Ez az erő olyan akár egy zabolátlan vadállat. Az idomítás, ahogy a kontroll is kőkemény munka minden áldott nap. De mi lenne, ha szabadjára engedném?...

NŐ vagyok. Semmivel sem több, jobb, különb. Csupán egyetlen felismerés választ el tőled. A tény, hogy nem számítok. A vágyaim, a folyóparton szétguruló szellőfutta látomásaim… nem számítanak. Ami fontos, úgyis úgy lesz, megvalósul, testet ölt rajtam keresztül. Nem kerülöm el. Nem hárítom. Elengedek mindent, mert ami valóban az enyém, úgyis visszatér. Nem kell az erőfeszítés. Az izzadságszagú. 

Ez így untat. Sokszor a puszta létezés is, nemhogy egy semmitmondó pillanat. Ha azt mondom  ülsz, úgy értem ereszkedj térdre előttem és könyörögj a figyelmemért. Hogy megérintselek. Hogy végigsimítsam a lelked. Leporoljam mindazt, amit a padlásszoba legsötétebb sarkába rejtettél a világ elől. Amit én az első pillantásodból látok. Ha akarod, ha nem. Előlem nem rejtőzhetsz el. Fárasztanak a skatulyák a minőségek és az emberi ostobaság. Ezzel nincs mit kezdeni. Épp ezért köszönd meg az időt, amit veled töltök. 

Érted e, hogy amikor vakon teljesíted minden kiszabott parancsom, valójában én szolgállak téged? Érted e, hogy amikor megadom magam és engedem, hogy magadévá tégy, hogy használj… valójában én használlak téged? Ha igen, akkor dőlj hátra és hunyd le a szemed, mert álmodban eljövök érted. A gondolataidba költözöm és gúzsba kötlek ott a padlásszoba legsötétebb sarkában. Te pedig kedvesem… szabad leszel.