Mosolytalan arcod,
kiapadt szemed,
elnémult harangok a hangok,
kiürült a szíved.
Látszat!
Ne lássa környezeted,
milyen ráncos a lelked,
Elfogytak a könnyek, szivárgó
cseppek befelé csorognak.
Sikolt a fájdalom,
de csak magad hallod...
Sajognak a sebek,
be nem hegednek,
üres a szíved.
Látszat!
Megjátszott vidámság,
eltúlzott örömtől könnyes
a nevetés, epés...
Kedves vagy - és szép!
Mindenki szeret,
felvidítod környezetedet,
miközben elvérzik
az életed.
Nehéz ez: úgy tenni kedvére a környezetnek, hogy közben bánattal, fájdalommal teli a szíved... Nyilván, aki nem akar elzárkózni a külvilágtól, annak helyzete ez... Gondolkodhatunk rajta: hogyan is kerülhetnénk el a feszítő látszatot?
VálaszTörlésMegértően fogtad fel és köszönöm.
TörlésA szeretetért így is lehet áldozatot hozni,
a lélek kész, de a test erőtlen - mégis le lehet. küzdeni
Talán a megoldás az lehet, hiszen erőltetetten nem érdemes jókedvet csiholni, hogy őszintén kell embertársakkal beszélgetni, mely alatt jöhessen azért az öröm és a humor is adott esetben, mert szerintem így elkerülhető a színészkedés, s mert így a közösségi érzés nem szőnyeg alá söpri a fájdalmat és a feldolgozni valót, hanem feloldja, hozzáad mást, amivel feloldja.
VálaszTörlés