Home » Tóth Sarolta » Versek » Tóth Sarolta: Áll az idő

Tóth Sarolta: Áll az idő



Áll az idő,
csak én megyek,
visszanéz a táj.
Sáros cipő,
rajta hegyek
szürke pora fáj.
Rohan az út,
én csak állok,
rám néznek a fák.
Csillag sikolt,
tapsol a Hold,
feltekintek rá.
Madártetem,
fenn a hegyen,
életre hívom.
Bomlott elme
gerjedelme
most verset dalolt.


Barcsay Jenő: Dombos táj, 1934. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria


Címkék: ,
Share:

2 megjegyzés :

  1. Francis2017. február 23. 1:45

    Úton lenni, mindent megfigyelni, mindent a lehető legteljesebb intenzitással szemlélni vagy átélni - ehhez egyáltalán nem szükséges bomlott elméjűnek lenni. Életszerető, beszélgető, barátkozó kedvű "turista" fejezi ki imigyen örömét, kedves Sarolta. :>)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. karolina2017. február 27. 16:21

      Köszönöm, hogy megvédtél saját magam minősítésétől

      Törlés
:) :)) ;(( :-) =)) ;( ;-( :d :-d @-) :p :o :>) (o) [-( :-? (p) :-s (m) 8-) :-t :-b b-( :-# =p~ $-) (b) (f) x-) (k) (h) (c) cheer
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )