hajnali háromkor
kínzó fájdalmakkal
riadtan ébredtem álmomból.
tágra nyílt szemekkel
vívtam gyötrelmekkel,
bámultam a sötétbe,
kedvesem álmát féltve.
feküdtem némán, mozdulatlanul,
míg rám zuhant rémálom, dúlt,
halott szomszédom felkeresett,
hívott, a halál nem nagy eset,
megvált a szenvedéstől,
segítek átlépni segítségből.
újabb ébredés térített vissza
az életem jobban fájt újra,
kórházba nem megyek halni,
itthon akarok kimúlni,
gyógyszerek segítenek,
Isten áldjon meg benneteket,
most elmegyek végleg tőletek.
Kép: Vladimir Kush: Romance for Juliet
Keserves hajnalok az ilyenek, az biztos. Meghalni milyen - nem tudhatja senki, de a rémlátomások nemigen úszhatók meg. Átjutni azon a határmezsgyén, ha megvált is szenvedéstől, nem egy esemény a mindennapiak közül. Az megható, hogy a távozó helyében áldást kérsz az egyelőre maradókra, kedves Sarolta. ;(
VálaszTörlésA depresszív, neurotikus emberek szoktak eljutni abba a fázisba, ahol a halál megváltásként látszódik - és ezt az egészséges, egyensúlyban lévő ember nem értheti, miért (náluk fordítva vetődik fel: még mennyit kell élni = még milyen sok szenvedés). De minden út hazavezet, minden derűtlen derült lehet, az esély mindig valahol megtalálható - és remélhetőleg tényleg csak rémálom utólag.
VálaszTörlésA súlyos, gyógyíthatatlan testi betegségdepresszióssá teszi az embert.
TörlésA halált megvárni is nehéz, mert az élet minősége szinte elviselhetetlen, de jobb, mint az öngyilkosság.
Nem véletlenek az ilyen álmok,mert napközben sokat foglalkozik a halál gondolatával.
köszönöm figyelmedet
karola