És akkor a békakirály lekapva koronáját, akkorát húzott a trónbitorló jelölt fejére, hogy az, az egész udvar szeme láttára, maga alá rondított.
Hogy neked milyen idióta meséid tudnak lenni, -szólt a szarka felháborodva. Már több ízben gondoltam, hogy tán nem is vagy normális.
És ezt egy tolvaj mondja nekem?- röhögött a varjú. Te, a közismert tolvaj, írtak is rólad egy nyitányt, „Tolvaj szarka” címen. Én, a mese elbeszélése szerint, egyszer loptam egy sajtot, azt is elejtettem. Na, persze nem vagyok gyakorlott, mint te. Ne kapd fel a vizet Hófehérke- szólt a szarka, bár csak arra lehet büszke valaki, amije van. De mi van neked? Egy repedtfazék hangod, elejted a sajtot, buta vagy, mint az éjszaka, és színeid sincsenek. Tulajdonképpen megtiszteltetés ér, ha veled szóba állok.
A varjú úgy hahotázott, hogy összesereglettek a környező fákról a madarak.
Már úgy érted, hogy a te motyogásodat hallgatni nekem megtiszteltetés? Hát mindjárt lefordulok az ágról!
Éppen ideje lenne,- morogta a szarka, letolvajozol, mert valami elmebajos ember nyitányt írt rólam? Inkább azt hiszem, hogy irigy vagy, mert én örök időkre bevonultam a zenetörténetbe, te meg még a levesbe sem, mert rágós vagy, mindjárt megmondom, hogy mint mi.
Olyan unalmas vagy, mint egy hullámverés.
Hogyhogy hullámverés… Micsoda? Te nem tudod mi az a hullámverés- a szarka fetrengeni kezdett a fűben, kapkodva a levegőt.
Az idővel igencsak összejött hallgatóság, őszintén kezdett aggódni a szarka egészségéért.
Békakirály,…korona,…hullámverés,…sajt- lihegte kifordult szemekkel szegény szarka, és meghalt.
Hatalmas csend borult az erdőre, a megdöbbenés csendje. Többen a szemüket dörzsölték, hátha rosszul látnak, de nem. A szarka, immár mozdulatlanul hevert a fűben, nyelvét hosszan kiöltve.
A varjú is megrendült a történtektől, de hamar összeszedve magát, és rikoltozni kezdett: Lám, lám! A nagyeszű madár. Elmehetsz a hullámverésedbe, mégis én győztem, mert te fekszel a földön, és nem én! Mert a győzelemhez nem ész kell, hanem kurázsi. Felröppent az ágról, repült két tiszteletkört, majd a dombok felé vette az irányt.
Még sokáig hallatszott egyre távolodó károgása.
Kép: Kapolyi György alkotása
Felháborodhatott a szegény szarka, nem találván normálisnak a varjú meséjét, meg értelmetlennek vélve más megnyilvánulásait, de lám, ő mindebbe belehalt, a másik meg vígan károg tovább. Úgy lehet, a kurázsi elég lehet, a kritikák szenvtelenül (hát még röhögve) fogadása úgyszintén erősíti a magabiztosságot. Tényleg, mi kellhet még a győzelemhez, akarom írni: a túléléshez? Igazán tanulságos a történeted, Gyuri! :)
VálaszTörlésIgen kedves Gábor.
TörlésA körülmények nem tőlünk függenek, de egy hozzájuk állás, döntően meghatároz következményeket.
Egy rossz hozzáállás, ölni tud.
Mert semmi nem ÜGY, csak lehet belőlük ügyet csinálni.
Köszönöm értő véleményedet.
gyuri
Tán meglepő, de azt vártam, hogy jön a vadász, és lelövi szegény varjút. Mert hiába rágós a szarka szerint -aki már jobblétre szenderült-, bizony nem rossz a varjú húsa, pláne a fiatalé. :)
VálaszTörlésA történeten viszont jót derültem. Minden káröröm egyszer véget ér, s az örvendező fejére hull vissza. Legyen az madár, vagy ember. :)