Élt egyszer egy fiú és egy lány,
Túl a folyón s a tó partján.
Ketten voltak csak, meg egy ház:
A hegyen, az erdőn egyedül állt.
Nem járt arra soha senki,
Nem jött ember se be, se ki
A környékre – így az szabad maradt –,
Csak nekik fénylett a szép Nap alatt.
Csak nekik nyílott a sok szép virág,
Csodálhatták színét, illatát.
Csak nekik cseppent a harmat cseppje,
Gyöngyöző hajnalon csóktól reszketve.
Csak nekik biccent’ a szarvas, a róka,
Így csak egymás között szóltak szóba’,
S akkor is csak, ha mondták: „Kedves,
Igaz, hű, nékem szerelmetes!
Lelkem lelked őrzi fájdalmas nagy csendben,
Régóta várt már reá titkolt álmos fellegekben.”
Ez az igaz jó hit, két ember szeretete.
A férfi is más így, nincs, mi megszédítse.
Mert ha úgy tér haza estére munkából,
Hogy az a nő az, kiért bármit bárhol…
Kiért fénylik szeme, ha rágondol, hogy várja,
Ha rá gondol, hogy ő ott gyönyörű szép párja.
Megérinti szívét, folyton repes tőle –
Akkor bizony hálás a női szív érte.
De történt egyszer, hogy rossz lett az idő,
Levelek hulltak s a Nap se bújt elő.
Fakult a szép táj, lepel hullt a házra,
Eljött a zord tél, kiürült minden váza.
Nehéz körülmények, és egy gyermek jött el,
Nem tudhatták miként múlhat majd a baj el.
Semmijük sem maradt, csak az igaz szerelem,
Ez adhatott erőt, e gyönyörűséges érzelem.
Egymás szerelmére csak így számíthattak,
Egymás arcára csak így pillanthattak.
Hitték: „Ragyogó lényed idővel újra szerelmet szít,
Sugárzó tekinteted a Napra hasonlít.”
Elmúlt napok után aztán megint szép lett
Az erdő, a völgy is, újra melegséget
Árasztott, s a szívek túlélték a poklot,
Szívvel élték túl, mit a sors rájuk hordott.
Nagyon szerette egymást tehát e fiú és e lány.
Ilyen szerelem még nem volt a Földön – lám
Igaz lehet, hogy közös a lehelet,
Hogy közös a testmeleg, hogy sejtedig szeretnek.
Hiszem: csak ez az igaz, csak ez a fajta.
Minden más szeretet-féle alább hagy rajta.
Mert szeretheted apád, anyád s testvéred,
De úgy nem szerethetsz senkit, kiért az ég küldött téged.
(Barcs, 2005 tavasza)
Kép: Ozsváth György Az erdő zenéje című akvarell festménye
Értem én, hogy hatalmas szerelmes érzésről akartál e versben írni, de szerintem túl sok lett ez és így, kedves Árpád. A lírában is, ma még inkább mint korábban, ennél kevesebbel kell tudni többet kifejezni, ha rajongó érzelmekről lenne is szó. (Azért hallgass meg más véleményeket is, javaslom, mindenképpen hasznos lenne.)
VálaszTörlésTudom és érzem ezt, talán nem is a szerelmi lángoláson van az igazi hangsúly egy ilyen történetben sem, hanem mondjuk egy közös családi fészek melegén, így viszont kicsit kilógó az érzelmi lefestés. Az érezhetően segítőkész tanácsok mindig jól jönnek!
VálaszTörlés