Álmomban jártam Itáliában,
táncoltam bálban, selyemruhában,
dobogó szívvel, nagy szerelemben,
fényes palota tükörtermében.
Parókás hölgyek drága ékszerek,
elegáns urak, gazdag hercegek.
Keringő zene, járták a párok,
inasok finom pezsgőt kínáltak.
Pohárért nyúltam, inni akartam,
billent a tálca, hoppon maradtam.
Tünékeny álom, csalfa varázslat,
lázálom gyötört, nyomtam az ágyat.
Sohasem jártam Itáliában,
estélyi helyett csak pizsamában
hányódtam lázban, csak teáztam.
Néhány száz évvel korábban éltem,
kár, hogy a modern korba visszatértem.
Egyfajta újjászületésnek tekinted a mostani életed, kedves Sarolta, ámde azt a valamikor volt előzőt tartod jobbnak. Bánod is, hogy nem folytatódott a varázsos álmod. Persze, ahogy a jelenlegi valót, úgy az egykorit sem válogathatta meg senki, s megvoltak minden kornak a maga szörnyűségei. De álmodni, szerethetőbb, klassz múltakba helyeződni nem rossz; jut eszembe: olvasás közben, gyerekkoromtól kezdve, a valahai társaságokba, történésekbe milyen sokszor szívesen belemerültem... :)
VálaszTörlésAz ember idősödvén egyre többet gondol a múltra és szebbnek látja a jelennél, olvasmányai, filmélményei is segítik ebben. A mai modern kornak sok és brutális szörnyűsége sokkal több embert érint, mint a régi korokban, bár kétségtelen, hogy az inkvizíció és a kézi fegyverekkel vívott harcok is barbárok voltak, de mi csak a szépségekre akarunk emlékezni, álmunkban különösen.
Törlés