Az erő színei lassan megmutatkoznak. Hatalmukba kerítenek. Ha megismersz, te is csak azzá válsz, akiben szüntelen dolgozik a lélek... értem, nekem. Ha megismersz, meglátod az értelmet, a célt, az utat, a fényt a folytatást. Ha megismersz, felismersz. A végzeted megérkezett... eljött érted. A jóslat beteljesül, ahogy álmaid lassan darabokra hullanak ugyanúgy, ahogy egykor az én álmaim is széthullottak. Azt mondod harcolni fogsz ellene? Dehogy... harcolni fogsz értem.
Annyi minden történt meg velem már életem során. A nyugalmat kutatva nyugtalanságom lökött újabb és újabb utakra. Egy galaxist rejtő elmémet testem csupán gúzsba kötötte, megfojtotta.
Mondjuk most az a trendi, hogy spiri vagyok és megvilágosodott. Szóval egységesítem a testem, az elmém és a lelkem. Fókuszálok, működtetem a vonzás törvényét és tudatosítom magamban, hogy mindent én teremtek és mindenért én vagyok a felelős. Na.
Lassan elfogy az út a lábam alól... lassan én is elfogyok, kikopok. Negédes, mizantróp, kiürült és elhasznált vagyok. A követők pedig egyre csak özönlenek, szétkapkodnak.
Mindenem megvan. Csupán egyetlen dolog hiányzik... te is tudod mi az, igaz?
Egy kiábrándult, fáradt látomás vagyok, akit az tart életben, hogy egy szép napon újraépíti az álmait. Álomszálakból fonom majd vadiúj álomruhámat. Álomtéglákból építem majd vadiúj álomkunyhóm álomerdő szélén, közel álomóceán vadregényes partjaihoz. Álomszavakból írom majd vadiúj álomkönyveim. És valóban egy megvalósult álom leszek. Persze... de addig ki vagyok én? Ki ez a fáradt látomás, aki lassan már a tükörből is kifakul? Aki folyton-folyvást álomországba igyekszik a soha véget nem érő álomszerpentíneken? Hm.
Ez a mese mindenkié. Igen, a tiéd is. Mert te is épp álomországba igyekszel. Oda, ahol boldog leszel, beteljesült és nyugodt. Ahol kitöltve és körülölelve, pillekönnyen létezel majd.
Álomországba igyekvőn, nagyon is fennáll a veszélye, hogy következnek a valósággal az összeütközések. Ha nem így lesz, akkor talán oly mértékű elszigeteltség érződik majd, ami felérhet egy kis halállal... De csak fantáziálok itt, mikor pedig a realitásérzéked jelzései is ott vannak a szövegben, két bekezdés végén, kedves Kinga. Na. Hm. :)
VálaszTörlésKinga...
VálaszTörlésEgy ember ha jó, ha rossz, és minden rezdülésében,dolgában, ugyan ezt a kettősségét éli meg egyszerre, hát, nehéz ügy, ami abból adódhat, hogy menet közben rögtönöznie kell, ami rendszerint utólag sül ki, hogy rossz lépés volt.
Sovány vigasznak marad az álmodozás, de legalább az van, mint lehetőség.
Tetszett írása.
gyuri