Kapolyi Noémi: Lakjunk falun: Kakaska költözik /16.rész/

Megérkeztek az előnevelt fiatal tyúkok, telepről jöttek így elképedve ácsorogtak a kis tyúkudvarukban, és ha a szellő megindult, fejvesztve menekültek az ól irányába.

Ráadásul nem ismertek a tápon kívül semmit így, ahogy más évben is már végignéztük, tétován bámulták a tálakat a többféle gabonából álló darakeverékkel megpakolva és nem ettek, nem ittak.

Most bizony gond van- állapítottuk meg- mert a másik udvarban, amikor a régi tyúkocskáink mellé érkeztek az újak, akkor az itt lakók folyamatos eszegetését látva hamar a tálakhoz lépegettek ők is és délutánra már együtt szedegetett a két csapat, ettek, ittak és jószerivel közösen szürkületre be is vonultak az ólba aludni.

Mire beesteledett csak egy-két madarat kellett nekünk bevinni.

De itt a másik új udvarban nem így történt, ők csak egymást látták, délutánra még egy szem dara, de egy kortyocska víz sem fogyott.

Ha másnap is így marad minden, akkor lassan szomjan halnak.

Csak ácsorogtunk a kerítés deszkapalánkjának dőlve és tanakodtunk, mit is tudnánk csinálni.

De nem jutott eszünkbe semmi, amikor egyszer csak vékonyka kukorékolás ütötte meg a fülünket, egymásra néztünk és már tudtuk is mit fogunk tenni.

-Hiszen a nagy udvarban két kakasunk van- szólalt meg a férjem.

Az egyikük egy hatalmas szürke kakas a másik pedig egy kis törpe kakaska, viszont amilyen kicsi olyan erélyes, hangos és kackiás, őt aztán még sosem kellett félteni egyetlen tyúk közelében sem.

Gyorsan meg is fogtuk és beraktuk a fiatal szárnyasok udvarába.

A kis kakas hamar magára talált, ahogy körülnézett, máris heves udvarlásba kezdett, színes bögyét felfújta és bokázva násztáncba kezdett a döbbent seregletnek. A kora tavaszi napsütésben gyönyörűen irizáló fekete és színes tollaival és fodros tarajával csodaszép kis szerzet volt.

De a tyúktelepen soha nem láttak még kakast és most el sem tudták képzelni, hogy ez a színes madár meg kiféle-miféle.

Egyikük jobban riadozott, mint a másik, amikor pedig úgy láttuk a pánik nem nőhet tovább, akkor kakaska elkurjantotta magát aztán kivágott egy hatalmas kukorékolást.

A tyúkudvar egyszerre mozdult meg ordítva és lélekszakadva rohant mindenki, mint az eszeveszett, kakaska pedig a legnagyobb léleknyugalommal eszegetni, szedegetni kezdett a földről és a tálakból is egyaránt, hol innen, hol onnan is egy keveset.

Mikor elült a riadalom a tyúkok kíváncsiak lettek. Látták, hogy a mi madarunk eszik, így lassan előszivárogtak egyesével, először csak a legbátrabbak merészkedtek a közelébe és őt követve felszedtek pár falatot, de azonnal el is dobták, végül szerencsére aztán győzött az éhség és ők is enni kezdtek, közben pedig szép lassan előmerészkedtek valamennyien. Mire kakaska ismét kukorékolt egyet, bár megijedtek és megmerevedtek egy pillanatra a madarak, de aztán újra folytatták a csipegetést.

Eljött az este, készültünk bezárni az ólakat, amikor nagy kiáltozást hallottunk, siettünk ki a házból, hogy megtudjuk mi baj történhetett, hát láttuk ám, hogy miután kakaska körbeudvarolta az új jövevényeket alkonyatkor szaladt volna vissza az ő régi tyúkjaihoz aludni. Kiröppent a tyúkudvar palánkján és ott kotkodált a másik udvar drótkerítésénél ugrándozva, idegesen, mert oda már nem tudott bemenni.

Mert hát szép dolog a vendégség, de akármilyen jól is érezzük magunkat valahol, a saját ágy az bizony a saját ágy és előbb utóbb mindenhonnan hazavágyunk.

Este aztán megfogtuk kakaskát és visszaköltöztettük a saját és jól megszokott helyére, azóta sem akar eljönni onnan sehová, békésen kapirgál együtt a tyúkocskáival az udvaron.