Kapolyi György: Sátáni igazságok

A hazafias gondolkodás kizárja az emlékezést. Pontosabban, csak a szelektív emlékezést engedi meg. Van, amire kell emlékeznünk, aztán van, amire nem szerencsés emlékezni, és van, amire nem szabad.

Csak így alakítható ki egy idealizált nemzetkép, amiben csupa nagyszerű ember, nagyszerű tetteket hajtott végre a közért.

Emlékük fénye elvakít, nem engedi meglátni a mögöttes árnyékokat, az álhazafiak ócska kísérteteit, akik sokszor önös célokat követve, a haza érdekeit hangoztatva, tönkretették ezrek életét.

Hiába. A történelmet is emberek írják, a mindenkori hatalom szája ízének megfelelő felfogásban. Így aztán ahány féle hatalom, annyiszor más megvilágításban lát napvilágot a lejegyzett hajdani esemény. Már a kutya sem emlékszik, hogy is történt valójában.

A szemtanúk elfogynak, de ha még élne is valaki, ki meri kinyitni a száját?

Na meg minek feszegetni azt, ami régen elmúlt. Ha kiderülne a valóság, csak a nemzeti öntudatot rongálná, amire semmi szükség.

Miért feszegetnénk, hogy Kossuth női ruhában menekült az összeomláskor, Gergei tábornok, meg baromi fejsebével, szinte eszméletlenül a fájdalomtól és láztól, le sem szállt nyergéből.

Egy pillanatra sem hagyta magára seregét. Az áruló Gergeiről beszélek.

Isten büntetése, hogy nem volt több ilyen árulónk. Olyan hőseink viszont voltak…

Valami nekünk is kellett, hogy legyen.

Nagy nemzeti költőnk,- aki azért volt magyar, mert úgy döntöttünk, - kezelhetetlenségével rengeteg gondot okozott Bemnek- aki egy cári lovas lándzsájával a hátában elesett, nem a mellében, a hátában, hősi halált halt, amiből a hősi vitatható, ha csak nem hátrálva támadta az ellent.

Aztán, a barguzini, hajdani postamester hajdani lányát kirángatva sírjából, nejlonzsákba gyömöszölt csontjait győzelemittasan rázva a haza ege alatt, kikiáltottuk Petőfi hamvainak, piedesztálra emelve a megtaláló „Kazánkirályt”, akit az ellentábor sietve lelökött onnan.

Hogy Petőfi hogy került Barguzinba, ezt senki nem feszegeti, mert kínos a téma.

Ha Segesvártól Barguzinig futott volna, hát egy élet kevés ahhoz időben, hogy sikerüljön ez a szuper maratoni.

Gróf Széchnyi, aki őszintén dolgozott a haza felvirágoztatásán, pénzét sem kímélve, Kossuth fogadta érte a tapsokat. Szegény később megőrült, amin nem csodálkozom.

Ott halt meg a Bécs melletti híres Döblinben a diliházban, ahol gyanú szerint Semmelweis Ignácot is agyonverték. Nem tudni, mennyivel járultak hozzá a Gróf öngyilkosságához…

A múló idő, csendesen forgatja a történelem kerekét, és hüledezik az emberi leleményesség láttán.

De hagyjuk a rég történteket, van újkori történetírás is.

Bővelkedik zászlólengetésben, tollforgók erdejében hadonászó díszkardokkal, hamis eskütételekkel, és nemzetért aggódó hazudozókkal. Nagy formátumú bűnözőkkel, Hitlerekkel, Sztálinokkal, Raszputyinokkal, és Rákosikkal.

Egy utálat az egész, hányingert keltően kiábrándító.

Ha ezt a tényt veszem alapul, tényleg meg kell szépíteni a történteket, nem az igazság, hanem az elviselhetőség okából.

Kép: Kapolyi György alkotása